Ezer édesanyát várnak közös éneklésre a Millenárison

Egyéb

(MTI) - A rendezvény legizgalmasabb pillanatát a tizenegy órakor kezdődő Nagy Ringató, vagyis az édesanyák és gyermekeik közös éneklése, illetve játéka fogja jelenteni - mondta el Gállné Gróh Ilona, a rendezvény szervezője, aki egyben a ringatások egyik foglalkozásvezetője. Mint hozzátette: "Az csupán a helyszínen fog kiderülni, hogy valóban összegyűlt-e a célként kitűzött ezer anyuka, akiket újságok hasábjain, internetes oldalakon és televíziós műsorokban toboroztak a különleges alkalomra". 
    

Az ünnepélyes évadnyitó háziasszonya a ringató rendezvények mellé szegődött Marék Veronika, a Kippkopp, a Boribon és más mesék szerzője. Délután egy órakor kezdődik a Ringató -  Énekeljünk együtt magyar népdalokat! című könyv bemutatója, amelyen a kötethez tartozó CD-n is közreműködő Szalóki Ági fog énekelni. 
    
Ezt követően az Óbudai Népzenei Iskola növendékeitől lesz hangos a színpad, akik hangszeres-, és néptáncbemutatóval, valamint gyermektáncházzal várják a látogatókat. Délután három órától Szalóki Ági koncertje csendül fel a Millenáris B csarnokában. A nagyszínpadon zajló előadásokat egész napos kiegészítő programok kísérik. 
    
Az édesanyák egy gyermekrajzelemző szakember előadásán ismerhetik meg a kisebbek rajzvonásinak rejtett jelentéseit, és gyermekpszichológusokkal, orvosokkal, védőnőkkel, gyógytornászokkal, valamint logopédusokkal beszélgethetnek a rendezvény ideje alatt. 
    
A Ringató Évadnyitót követően az édesanyák és gyermekeik heti rendszerességgel vehetnek részt a közös ringatásokon a Millenárisban és az ország más nagyvárosaiban egészen május-június végéig. A ringatások népszerűségét jelzi, hogy a kezdeményezésnek számos követője van a Londonban és Bécsben élő magyarok körében is, akik heti rendszerességgel gyűlnek össze a közös énekelésekre - mondta el a szervező.