Fedőneve: Pipő

Egyéb

Mindenesetre mostanában válok tragikus hőssé, mert manapság már az idegesít, ha deformálják a klasszikus meséket. Ebben az animációban pedig - most már nem először - ez történik.
Hamar megismerjük Meseország népét, és mindenki az elvártak szerint viselkedik. Hamupipőke táncol, Piroska túrázik, Csipkerózsika meg álmos. Az ország varázslója szabadságra megy, és két helyettesére, Munkra és Mambóra bízza a jó és rossz örök egyensúlyának betartását. A segédek hibáznak, Hamupipőke gonosz mostohája, Frieda pedig átveszi az irányítást. Célja, hogy átírja az összes mese végét, és ezzel kedvezzem a mai, hozzám hasonló gyerekeknek.
A filmet először az "elavult" rajzfilmtechnikával kívánták megvalósítani, de aztán rájöttek, hogy manapság a 2D eladhatatlan a világban, és áttértek a Shrekből megszokott 3D-re. Azt hiszem meg kell szoknunk, hogy a rajzfilmek lassan múzeumba vonulnak.
Nem örülök. A film a gyerekeknek tetszett, a szülők ásítoztak. Ezt hívják Csipkerózsika-hatásnak!