Felnőtt a varázslótanonc

Egyéb

Cimborák  a Három Seprűben
 

Amikor Harry Potter és cimborái az első vajsörüket isszák a Három Seprűben, majd kicsit spiccesen veszik az irányt Roxfort felé, már sejtjük: a történet nagyon meg fog változni. A főszereplők felnőttek, a gyerekes kalandok így igencsak más irányt vesznek. Ugyanúgy megjelenik persze a jó és a rossz harca, mint a korábbi történetekben, de a fő hangsúly már arra kerül, hogy Hermione és Ron, illetve Harry és Ron húga, Ginny miként küzdenek egymás iránti szerelmükkel, amit igen nehezen ismernek csak fel.

 
Bár a szereplők kezdettől fogva szimpatikusak, sosem voltak eléggé mélyek ahhoz, hogy lelki folyamataik igazán érdekesek legyenek. A Harry Potter-filmeket mindig a látvány, a csodás kalandok miatt néztük, amiben a mostani alkotás eléggé szűkölködik - legalábbis a megszokotthoz, és egyúttal elvárthoz képest. Igaz, a legutóbbi rész jól megkínozta Harry Pottert, neki is kijárt már egy kis nyugalom.
 
A végső kalandok előtt
 

Persze azért akad itt is egy-két félelmetes jelenet, és az idők során egyre sötétebbé váló tónus is megmaradt, legalábbis a látványvilágban. A Félvér herceg azonban mintha csak előkészítés lenne a következő, utolsó előtti Potter-kalandhoz, már csak azért is, mert teljességgel lezáratlan marad, még a tulajdonképpeni cselekmény is csak az utolsó órában bontakozik ki - hisz, talán mondanunk sem kell, ismét egy két és fél órás filmet kapunk. A sztorinak eddig a pontjáig igazából az is érdektelen, hogy ki a címbeli félvér herceg, akinek egykori tankönyvéből Potter elsajátítja a bájital-tan minden csínját-bínját.

 
A tantárgyat korábban oktató (és ismét ambivalens szerepben megjelenő) Piton professzor helyett egy új tanár veszi át a szakot, akinek persze fontos szerep jut abban, hogy Harry Potter még közelebb kerüljön Voldemorthoz. A sötét seregben üdítő színfoltként ismét feltűnik a Tim Burton-filmekben számos hasonló karaktert Helena Bonham Carter, Draco Malfoy figurája pedig jobban előtérbe kerül.
 
A sötét nagyúr nyomában
 
A mostani és a következő epizódban a hősök feladata felkutatni és elpusztítani az úgynevezett horcruxokat, amikben a sötét nagyúr elrejtette a lelke darabjait, és amiknek segítségével újra fel tud támadni. A korábbi ígéretek szerint az egyik főhős már most belehal a hajszába, de nem igazán lehet tudni, hogy halála mennyire volt megrendezett/önkéntes, és a film logikája szerint még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a következő részben nem fog visszatérni.