Fórum a gyermekkultúráért - a gyerekekért, mi felnőttek vagyunk a felelősek

Egyéb

Az első találkozások sikerén felbuzdulva decemberben megrendeztük az idei év utolsó fórumát. Most a Millenáris Park adott helyszínt a találkozónak, ahol most hétvégén rendezik meg a Csodaceruza folyóirattal közösen a Téli Gyermekkönyvvásárt.

Ez az aprópó indította el a beszélgetést, hogy milyen is a mai gyermekkönyvpiac, milyen újdonságok jelennek meg, s változott-e a gyerekkönyv helyzete Magyarországon. A kiadók elégedettségét mutatja, hogy egyre többen érdeklődnek a valóban minőségi és értékes mesék iránt. S, ami nagyon fontos, hogy valóban vannak igényes regények, jó mesék és persze kitűnő illusztrációk.

A találkozó másik fontos témája volt a gyermekfilmek mai helyzete, amely így az új évezred elején egyre elkeserítőbb. Takács Vera, és Farkas Eszter az MTV képviselői szomorúan számoltak be arról a tényről, hogy most már meg is szűnt a gyerekosztály a televízióban, tehát, még remény sincs új gyermekműsorok gyártására. S akkor még nem beszéltünk a tévéfilmekről és a mozifilmekről, amelyek szintén nem készülnek, nem készülhetnek. Pedig igény az lenne rá, hiszen melyik gyerek nem nézné szívesen a saját, ismert környezetében zajló filmeket, szembesülne a saját problémáival stb. Egyedül csak a Duna Televízióban látható a Cimbora műsora, amely a régi évtizedes hagyományokra épül, s valóban a gyerekeknek szól. Mindezt összevetve ez akkor is édeskevés, hiszen a jó szakemberek tudására, munkájára senki nem tart igényt. Macskássy Katalin, filmrendező külföldi példákat mesélt, miszerint nemrég egy írországi konferencián vett részt, ahol újra a televíziós gyermekfilmek jelentőségét emelték ki. Tehát a nemzetközi tendencia adott és az ottani visszajelzések is azt igazolják, hogy a gyermekfilmekre szükség van.

S míg a filmekről, tévé szerepéről beszéltünk, Pickard Anna a Fővárosi Nagycirkusz képviselője büszkén számolt be a Cirkusz mai szerepéről. Azaz arról, hogy igenis el lehet csábítani a gyerekeket a televízió képernyője elől. Idén, ahogy minden évben így karácsony táján, ünnepi műsorral kedveskednek a gyerekeknek. Ezekre az előadásokra ingyenes a jegy, csak a szállítást kell megoldaniuk az iskoláknak, óvodáknak. A kezdeményezésük sikeres, hiszen mindegyik előadás teltházzal megy, s ez nemcsak az intézménynek siker, hanem a családoknak is, akik az otthoni szórakozás mellett vágynak az értékes programokra is.

Ugyanilyen fontos hírként mondta el Szakal Judit, a Marczibányi Téri Művelődésház igazgatója is, hogy jövőre újra megrendezik a Gyermek Színházak Találkozóját, ahol igazán nívós darabokat mutatnak be. S még egy jó hír, hogy a színházakban még folyik a műhelymunka, azaz szívesen állítanak színre gyerekdarabokat, s persze az igény is meg van rá.

A Gyermekkultúra találkozón tehát csupa jó hírt hallhattunk, s a különböző szakma képviselői egy kicsit igazolva érezhették munkájukat. Sajnos ezeken az összejöveteleken érdemben tenni nem sokat tudunk tenni, de felmerülnek olyan kérdések, problémák, amely a mai gyermekkultúrára érvényesek. Ezekről szeretnénk folyamatosan hírt adni, s reméljük, hogy egyszer valóban meglesz az eredménye. Egyben viszont mindenki egyetértett, hogy a gyermekkultúra fontossága és minősége egy ország képét alakítja, hiszen a következő nemzedék számára nekünk, mai felnőtteknek kell közvetítenünk a valóban értékes kultúrát.

Elindult a Startlap oldalakon a gyermekkultura.lap.hu, melyet az egyszervolt.hu szerkesztősége gondoz.