Fotózz zöldet!

Egyéb

Elkezdődött a nyári szünet, így a gyerekek remélhetőleg minél több időt töltenek a szabadban, ahol az egyéb tevékenységek mellett remek fotók készítésére is lehetőség nyílik. A Zöld Gondolat Lovagrend fotópályázata a 10-14 éves tanulóktól olyan fényképeket vár, amelyek a természet, illetve az élővilág sokszínűségét mutatják be; egy másik kategóriában pedig olyanokat, amelyek a környezettudatos gondolkodásról, ember és természet viszonyáról szólnak.
 
A középkorba látogathatnak a nyertesek
 

Mindkét témában két fordulóban lehet pályázni: a szervezők június 10. és 25., valamint július 12. és 30. között várják az alkotásokat, amelyekre a határidő után még két hétig lehet szavazni a Zöld Gondolat Lovagrend honlapján. A pályázók mindkét fordulóban egy-egy képet küldhetnek a fotopalyazat@zoldgondolat.hu e-mailcímre, nevük mellett életkoruk és iskolájuk megjelölésével. A fotókat RGB színrendszerben, JPG formátumban lehet feltölteni, maximum 3072×2304-es méretben.

 
Az egyes fordulók nyertesei négy, második helyezettjei pedig két főre szóló belépőt kapnak Magyarország első tematikus élményparkjába. A birtok színészek, kézműves mesterek, lovászok és madarászok segítségével idézi meg a középkort, látványos programokkal várva az egész családot. A mindennapos programnak éppúgy a részét képezi históriás énekek előadása és hangszerbemutató, mint a lovak és madarak mutatványai.
 
Zöld Gondolat Lovagrend: példával a környezetért
 

A Zöld Gondolat Lovagrend azzal a céllal jött létre 2000-ben, hogy alakítsa a magyar lakosság környezettudatos gondolkodását és magatartását - ehhez egy olyan kommunikációs programot hívott életre, amely a személyes példáknak biztosított nyilvánosságot. A 2009-es év aztán új löketet adott a munkának, a szervezet a környezet- és energiatudatos vállalatirányítás támogatása mellett is elkötelezte magát.