Bizony szomorúan kellett megállapítanom, hogy lehet, hogy a szervezésben volt a hiba, vagy csak a zenészek fáradtak el?
A kiváló helyszínen megtartott koncertre ? a Fővárosi Nagycirkusz ? igen sokan jöttek el, akik mind-mind a Ghymes zenéjét szeretik, pártolják a kifinomult gyerekzenét.
Viszont a jegyáraknál egy kicsit elszálltak a szervezők, vagy azt gondolták, hogy a gyerekes családok a számukra fizetőképes közönség.
Így egy jegy ára, amely pont a zenekarral szembeni sorokba szólt, 6000.- Ft volt, azaz egy négytagú családnak, 24.000.- foritntjába került volna egy hétvégi koncert. Ezt egy kicsit túlzásnak tartottam, ennek ellenére majdnem megtelt a Cirkusz, ami viszont örvendetes tény, hogy ennyien kíváncsiak a Ghymes zenéjére.
A klasszikus népdalok mindenkinek ismerősek voltak, egyszerre tapsoltunk, énekeltünk. Mégis, ez a közös összetartó erő, most valahogy kevésnek bizonyult. Mintha a zenészek nem lettek volna jelen, hiányzott belőlük a kurázsi, az átérzés, az odaadás. S így bizony a koncert hangulata is leült, hiányzott a közös zenélés, mulatás hangulata.
A műsoron feltüntetett vendég, Helyei Lászlónak is jelentéktelen szerepe volt, s mi tagadás, ő sem vitte igazán előre a koncertet. Helyei, mint Mátyás király lépett a színpadra, igazi ?mátyási? gúnyában, babérkoronával a fején, s a kezében, egy fénymásolt paksaméta.
Ezek voltak a mesék, amelyek bizony túl hosszúak voltak ahhoz, hogy lekössék a kisgyerekek figyelmét. Volt itt zsizsgés, mozgás, ide-oda szaladgálás, hangzavar. Így a mese hangulata is tovaszállt.
Kár érte! Pedig az ötlet jó volt.
Szerencsére a zene ereje visszabillentette a dolgokat. S mikor a Ghymes újra a színpadra lépett, megszokott stílusával újra feléledt az elcsigázott közönség. Talán a zene, talán a ritmusok, talán az ismert dallamok, nem tudom, de a végén igen jó hangulatot tudott teremteni a zenekar a Cirkuszban. A gyerekek egy perc alatt a színpadon táncoltak, énekeltek. Ösztönösen feltalálva magukat, s igazából hozzájuk idomult a zenekar.
Így a koncert végén találta meg a Ghymes és gyerekközönség a közös hangot, azt, aminek már az elején ki kellett volna alakulnia.
Minden jó, ha a vége jó, klasszikus népi dallamokkal a fülemben léptem ki az ajtón, s bizony egész nap dúdolgattam a kis dalokat.
