A Griff Bábszínház sikere Japánban

Egyéb

 
A Japánban vendégszereplő 13 fős társulat a fesztivál programjában három alkalommal tartott workshopot. A japán idő szerint augusztus 4-én délelőtt tartott utolsó szakmai foglalkozáson a japán gyermekek mellett mintegy 30 külföldi szakember is részt vett.
 
Az öt kontinens 19 országából érkező 19 vendégtársulat mellett a fesztivál programjában mintegy 40 japán produkció is szerepelt.
 
A fesztivál vendégei augusztus 4-én délelőtt emlékfát ültettek. Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere megbízásából Pinczés István igazgató tárgyalt Koizumi Hirosi igazgatóval a Zalaegerszegen 2013 tavaszán ültetendő japán emlékfák ügyében.
 
A János vitéz előadása után a zalaegerszegi bábosok díszletében ?szereplő? mintegy két mázsa morzsolt kukoricából a mindig leleményes japán szervezők pattogatott kukoricát készíttettek a helyszínen, így a fesztiválon részt vevő mintegy 2200 szereplő nemcsak szellemi, hanem testi táplálék formájában is ?megemésztette? Kukorica Jancsi történetét.
 

A Griff Színház társulatát hazaszállítani hívatott repülő Tokióból induló hétfői járatának hajtóműve felszállás közben meghibásodott, így a társulat tagjai a bőröndjeikben lapuló bábfigurákkal együtt kedden este érkeznek haza.