Gryllus Vilmos új gyereklemeze ismét a népdalok jegyében

Egyéb


gryllusvilmos.jpg
Gryllus Vilmos

(MTI) - "Míg az előző, Dalok 3 - Biciklizős lemezre általam írt tematikus szerzemények kerültek, a Dalok 4-re népdalfeldolgozásokat válogattam. Ez nem áll távol a Dalok-sorozat gondolatától; az elsőn sok népdalszerű, erős pedagógiai megfontolásokból íródott versmegzenésítés szerepelt. Arra a kezdetektől törekedtem, hogy a hangterjedelem, a hangmagasság, a ritmika a gyerekek számára elénekelhető szintű és nehézségű legyen, és persze szeressék is ezeket a dalokat" - mondta Gryllus Vilmos.

  
Mint kifejtette, az albumra sok olyan népdal került fel, amelyet már gyerekkorában ismert, de átnézte Forrai Katalin Ének az óvodában című könyvét, az általános iskolában használatos zene- és énekkönyveket, valamint jó néhány régen kiadott füzetet. A Treff kiadó gondozásában megjelenő lemezen szerepel például a Csipkefa bimbója, az Itt ül egy kis kosárba, a Kiugrott a gombóc, a Kolozsváros olyan város, a Láttál-e már valaha vagy a Még azt mondják, nem illik kezdetű népdal.
   
A szombati lemezbemutató helyszíne a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Ház (FMH), ahol a Kaláka a kezdetektől játszik. Az egymást követő két délelőtti fellépésen a csellón, gitáron és dorombon játszó Gryllus Vilmos mellett a Kaláka két tagja, a nagybőgős Becze Gábor és a furulyás, klarinétos Gryllus Dániel, valamint Balogh Kálmán (cimbalom), Kovács Ferenc (trombita, hegedű), Szabó Attila (hegedű, gitár, tambura), Szokolai Dongó Balázs (furulyák, duda) és a Kodály Zoltán Általános Iskola 12 tanulója közreműködik.
   
Gryllus Vilmos alapító tagja volt az idén 40 éves Kaláka zenekarnak, ám tíz év után távozott onnan és önálló gyerekműsorokat készített. Másfél évtizedes szünet után az 1990-es évek közepén tért vissza a Kalákába, és akkor az a megállapodás született, hogy csak azt játsszák közösen, ami felnőtteknek szóló versmegzenésítés, ami pedig a gyerekeknek való, azt külön. Ez elsősorban koncertekre érvényes, más vonatkozásban van néhány kivétel; a legutóbbi a napokban megjelent Kaláka-Kányádi lemez, amit ráadásul kicsiknek és nagyoknak egyaránt szánnak.
   
"Amikor van egy ötletem, ami illik az általam felépített imázsba és gyerekeknek szól, akkor először megfontolom, akarom-e én használni a szólódolgaimhoz" - fűzte hozzá Gryllus Vilmos.
   
A zenész sok éven át készített népszerű televíziós gyerekműsorokat Levente Péterrel és Döbrentey Ildikóval. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy tizenöt éve nem csinált ilyet, azóta nem, amióta egy illetékes a tévénél úgy döntött, megvonják a támogatást, és ez azóta sem változott. "Most úgy néz ki, a biciklizős lemezből jövő tavasszal készül egy műsor a Duna Televízióban" - jegyezte meg.
   
Közeljövőbeni terveiről szólva Gryllus Vilmos kiemelte: egy olyan dvd kiadását tervezi, amelyen csellós játékait mutatná be gyerekközönség előtt, némi animációval. "Nagyapám csellista volt és gyerekkoromban tőle tanultam a hangszeren játszani. Emlékeim indítottak arra, hogy a csellót megpróbáljam jobban megismertetni a gyerekekkel, és az idők során sok játék alakult ki, ami a csellóhoz kapcsolódik" - fejtette ki.
   
Mint mondta, szívesen folytatná valamilyen módon a Maszkabál című animációs lemezét is, de ennek lehetőségét behatárolja, hogy a rajzfilm nagyon költséges műfaj.