Kati értette a gyerekek nyelvét. Ezt bizonyította az a sok-sok animációs film, amelyet készített, a mesék, amelyeket még élete alkonyán is forgatott és a folyamatosan láthattunk a Duna TV műsorán. Gyerekekkel dolgozott, kisfilmet készített együtt velük, amellyel elindult a trevisói filmfesztiválon. Közös munkájuknak meg lett a gyümölcse, a Fellini-díj.
A gyerekekkel való közös munka élete fontos részévé vált, s az ügy is, hogy megtanítsa, beavassa a gyerekeket a filmezés örömébe, a mozgókép világába. Így kerültünk mi is kapcsolatba, s együtt indultunk neki a gyerekfilmfesztiválnak, ahol szurkolhattunk a gyerekeknek.
Kati állandó vendége volt a nemzetközi filmfesztiváloknak. De nemcsak vendége, esélyes versenyzője is, s komoly díjakat kapott szerte a világban. Filmjeit szerették Amerikában, Afrikában, Európában. Ezek az alkotások önmagukért beszéltek, nem kellett senkinek sem megmagyarázni, hogy miről is szól egy mese, hiszen a képi világ mindent érthetővé tett.
Értette őt mindenki, hogy miről szól a Sosem volt cigányország című egyik legutolsó alkotása. Vették az üzenetet.
Nagy siker lett, már tervezte a folytatást, szerette ezt a témát. S szerették azok is, akikről forgatta. Meséltek neki szebbnél szebb roma meséket, amelyeket sajátos filmbéli elképzelései szerint vászonra álmodott. Ötvözte az animációt az élő képpel, kiszínezte az elhagyatott falvakat, megszépítette a házakat, bemutatta az emberek álmait, vágyait.
Csendben tette a dolgát, elképzelései vezették, soha nem hagyta, hogy irányítsák. Munkájának meg is lett a gyümölcse, a sok díj mellett talán az volt a legnagyobb elismerés, amely egy éve történt meg vele. Szerette társaságban elmesélni ezt az epizódot, talán mert olyan meseszerű volt, akár az általa rendezett mozik: Egy idős bácsi állított meg egyszer a Duna Tv előtt, s megkérdezte, hogy te rendezted-e a "Sosem volt cigányországot". Csodálkozva néztem, honnan ismer ez az ember, aki ezek után egy csokor virágot adott, s nagyon megköszönte, hogy elkészítettem a filmet.
Mi is szeretnénk még egy csokor virágot átadni, de már nem lehet. Meséi, szavai, nevetése örökké köztünk, velünk marad.
