Gyerekszínházi műsorajánló művész-igazgatóktól

Egyéb


metzner.jpg
Meczner János

A szünidőben csakúgy, mint mindig, most is szeretettel várja a Budapesti Bábszínház (BB) a gyerekeket. Ilyenkor nem csoportosan jönnek, hanem szülőkkel, nagyszülőkkel, és ettől egy kicsit más az előadások hangulata. Az iskolai szünetben lesznek délelőtti és délutáni előadások is. Színpadra kerül a Csizmás Kandúr, a Szépség és a Szörny, a  Misi mókus vándorúton, A legkisebb boszorkány, és a Hárun és a mesék tengere is - ajánlotta a BB előadásait Meczner János, régi-új igazgató. A részletes és pontos műsort, a kezdési időpontokkal le lehet tölteni a bábszínház honlapjáról.

 
- Mivel igyekszik megragadni az internet korában a közönség figyelmét a Budapest Bábszínház?
 
- A Bábszínház fennállásának 60 éve alatt, miként az életben is - sok szép és jó dolog történt. Előadásainkat ez alatt az idő alatt 16-17 millió néző látta. A kezdetek óta megváltozott a világ, szerencsére sok egyéb szórakozási lehetőség is adódik a gyerekek számára, de úgy vesszük észre, hogy az élő színház varázsa és az, hogy egyszerre 400 gyerek együtt nézhet az előadást, igazán egyedi élményt nyújt. 
 
- Az évforduló és az évadkezdet csak pár hete volt, nyilván sorra érkeznek az új bemutatók.
 
- Ebben a félévben már volt két bemutatónk október 8-án, a születésnapunkon: a Csizmás kandúr és a Hárum és a mesék tengere. Aznap nyitott a 60 év történetét bemutató bábkiállítás is Bábszínház az egész világ címmel. A Koós Ivánról elnevezett galéria vitrinjeiben a régi előadások legkedvesebb, legnépszerűbb, legjobban sikerült bábjait, makettjeit, fényképeit és plakátjait csodálhatják meg a hozzánk látogató gyerekek. A következő félévben Tasnádi István sokak által ismert meseregényét, a Rozi az égent mutatjuk be, aztán egy klasszikus mese, a Csipkerózsika következik. Végül lesz egy felnőtteknek szóló bemutatónk is, Morgenstern Bitódalok című darabja.
 
Kolibri: két új bemutató
 

novak.jpg
Novák János
Novák János,
a Kolibri Színház újfent kinevezett igazgatója a teátrum két új bemutatóját ajánlja elsősorban:
- Felix Salten Bambi című regényének James DeVita által írt mesejátékát Horváth Péter fordításában, Szívós Károly rendezésében, amit október 31-én láthatnak először nézőink a Jókai téren. Másik bemutatónkat Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp című meséjét a Kolibri Fészekben játsszuk. Ezen a héten a 18 éve folyamatosan műsoron tartott sikerdarabunk, a Kukacmatyi is műsoron lesz ugyanitt. 
 
- A színház két éve a korábbi családi színházból gyermek- és ifjúsági színházra változtatta meghatározását.
 
Igen, megerősítettük, ami régóta nyilvánvaló, hogy mi vagyunk az egyetlen gyerekeknek és ifjúságnak is játszó repertoárszínház ma Budapesten és Magyarországon. A családi színházi elnevezés továbbra is érvényes, mert hiszünk abban, hogy megsokszorozza a színházi élmény hatását, ha felnőttekkel együtt jönnek a gyerekek hozzánk. Törzsközönségünk elfogadta névváltoztatásunk, amit ezért helyesebb lenne "névpontosításnak" tekinteni, hiszen a lényeg nem változott.
 
- Az épp nagykorúvá lett a Kolibri készül-e meglepetésekkel az évad során?
 
- Szeretnénk, ha minden bemutatónk meglepetés lenne. Repertoárunkban régi sikereinket játsszuk tovább, új bemutatóinkkal szeretnénk újdonságokkal szolgálni minden korosztálynak 0-18 éves korig. Fontos, hogy szeptembertől két európai uniós együttműködésben a Platform 11+ -ben és a Small Size-ban is részt vehetünk. Az egyik a kiskamaszoknak, a másik a legkisebbnek tervez új bemutatókat. Örömünkre magyar szerzők  ősbemutatói éppen úgy megtalálhatóak idei terveink között, mint a klasszikusok, a Bambi, vagy az Emil és a detektívek