Gyermekbérlet a Puskin moziban

Egyéb

A bérletet 2012. június 30-ig lehet felhasználni. A tízes bérlet nem tíz előadást, hanem tíz jegyet jelent. Tehát június 30-ig mozira, bábelőadásra vagy koncertre lehet vele jönni, amíg a bérleten ?egység? van. (Pl. egy négyfős család februárban jöhet egy koncertre, és felhasználhat 4 egységet a bérletről. A következő hónapban, egy bábszínházi előadásra hozza az egyik szülő mindkét gyereket stb).

 
A bérletek korlátozott számban kaphatók, kizárólagosan bérletes előadás nem lesz, azaz minden előadásra lehet jönni bérlet nélkül is, de a legjobb helyeket a bérletes vendégek számára tartjuk fenn.
 
A Puskin mozi 2010. szeptembertől indította útjára a legfiatalabb korosztálynak szóló hétvégi vetítés-sorozatát Legkisebbek mozija címen. A kicsik (3-6 év) számára a hétvégi vetítések 10 órától indulnak gyermekbarát környezetben (csökkentett hangerő, kis jelzőfény) nyitott ajtók mellett, biztosítva így, hogy a vetítés alatt bármikor ki lehessen jönni. Az előtérben a vetítés előtt, alatt és után, 9.30-tól 12-ig játszósarok várja a gyerekeket, ahol rajzolhatnak, színezhetnek és játszhatnak.  A programot az aktuális filmkínálatban szereplő, illetve régebbi gyerekfilmek adják. A vetítés tartama 50-70 perc, ez egy teljes filmet vagy több, rövidebb epizódokból álló egyórás blokkot jelent.
 
A Puskin moziban a Nefelejcs Bábszínház közreműködésével rendszeresen tartanak bábszínházi előadásokat 3-6 éves gyerekek számára. A Nefelejcs Bábszínház célja, hogy már-már feledésbe ment értékeket ismertessen meg a kis nézőkkel. Vidám, zenékkel tarkított történeteik elsősorban óvodás és kisiskolás gyerekeknek szólnak. Saját készítésű, nagy marionett bábjaikkal játsszák a meséket. A mesék nagyjából 50-60 percesek. Az előadások után bábsimogatásra is van lehetőség.
 
A Zakatoló Zenemozi egyedülálló mesekoncert, ahol a jól ismert rajzfilmek és diafilmek újraértelmezve, élőzenével kiegészülve jelennek meg a vásznon. A Budapest Film Nagy Krisztián Tódort kérte fel a Zakatoló Zenemozi zenéjének megkomponálására. A zenész 2005-ben alapította a Syntax Cinema Orchestrát, Magyarország első, mai napig egyetlen mozizenekarát. A némafilmeket is gyakran kísérő együttes tagjai mind jazz- és klasszikus zenészek. A műsorban bemutatott régi mesefilmek jellegzetes zenei betéteire és dallamaira épülve nagy részben megkomponált, kis részben pedig improvizált koncert készült. A zenekar a gyerekek zenei világához illő, érdekes hangszereken is játszik, mint a kazoo, a vihardob, a tilinkó és a kalimba. A műsor után a gyerekek kézbe vehetik, kipróbálhatják a hangszereket, találkozhatnak és beszélgethetnek a zenészekkel.
 
A közel háromnegyed órás műsorban öt mesefilmet, többek között a Leó és Fred, a Kockásfülű nyúl, a Kétbalkezesek és a Magyar népmesék egy-egy epizódját és két diafilmet vetítenek élőzenei kísérettel.
 
Tavasszal a Puskin Moziban is találkozhatnak a gyerekek és szüleik a népszerű játékos zenei ismeretterjesztő sorozattal, a Bonbon Matinéval. A mesék és a hangszerek világával ismerkednek, kitűnő művészek muzsikálnak, Lukácsházi Győző pedig segít eligazodni a klasszikus zene világának rejtelmeiben.