Gyermekfesztivál a Pegazussal két napon át Pápán

Egyéb

(MTI) Végh Zsolt színházigazgató elmondta: minden évben más központi témát találnak a fesztiválnak, így például állatok, mesék, játék, a barokk, idén pedig a virágok jegyében zajlik a fesztivál.
    

Pénteken három órától az Esterházy-kastélyban és udvarán zajlik a fesztivál. Bendőtömő címmel ételkóstoló, valamint virágkötészeti kiállítás várja az érdeklődőket, és kihirdetik a gyermekrajzpályázat eredményét. 16 órától kezdődik a Pegazus színház A szépség és a szörnyeteg című díszelőadása a díjazottaknak, este fél kilenckor pedig a színház Csillagfürt című műsora, amelyben közösen mécsest, gyertyát gyújtanak és lampiont eregetnek, míg éjjel kilenckor Mácsvirág címmel éjszakai ügyességi verseny veszi kezdetét.
    
Szombaton az Esterházy-kastély udvarán tíz óra előtt elkezdődik a ceremónia, és a grófi pár díszes menetével a várkertbe vonul az ünnepélyes megnyitóra. 11 órakor a pécsi MárkuSzínház adja elő az Égi érő fát, ugyanakkor a legkisebbeknek Kerekítő címmel baba-mama mondókás foglalkozás kezdődik. 14 órakor a Pegazus színház Fehérlófia című előadására kerül sor, 15 órakor Hétszínvirág címmel játékos hétpróbát rendeznek. Fél öttől a Holló színház játékos, interaktív koncertje szórakoztatja a közönséget.
    
Mindemellett a fesztivál ideje alatt számos játék, kézműves foglalkozások, kiállítások várják az érdeklődőket.