Gyermekkarácsony a Parlamentben

Egyéb

(MTI) - Már reggel 9-től elkezdődött az alkalmi táncház és sok gyerek beleshetett a műsor délelőtti próbáira is. A Vadász terem Csodák palotájává alakult, a Gobelin teremben kézműves foglalkozásokat tartottak. Az Országházi sétákat a gyerekek által ismert hírességek - szappanopera szereplő, tévés műsorvezető, valamint erőművész páros - vezették.

 
Délelőtt 11 órakor köszöntötte Szili Katalin házelnök, az ünnepség fővédnöke a kis vendégeket, majd rövid mesét olvasott fel nekik és közös éneklésre buzdította őket. Ezután - jelképesen - átadta az épület kulcsát, amivel arra biztatta a kis látogatókat az országgyűlés elnöke, hogy vegyék birtokba ezen a napon az egész parlamentet.
 
 

A műsorvezető Farkasházi Réka ezután sorra szólította a népszerű énekeseket, táncosokat, színészeket. Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán óriási tapsot kapott, akárcsak a Budapesti Operettszínház társulatának tagjai, akik a Szentivánéji álomból adtak elő részleteket. Mark, a Fool Moon együttes, illetve Dolhai Attila léptek ezután a mikrofonhoz, majd Csonka András és Keleti Andrea adták elő versenytánc programjukat.

 
A Csillag születik című tehetségkutató műsorból ismert énekes, Bíró Gergő adta elő az A csitári hegyek alatt című népdalt. Varga Feri és Balássy Betty duója után Szekeres Adrien igazi karácsonyi hangulatot teremtett A szeretet ünnepén című számával.
 
A népszerű tévésztárok és előadóművészek mind ingyen léptek fel, részükről ez volt az ajándék karácsonyra a meghívott ezer nehéz sorsú gyermeknek.
 
A műsor után a résztvevő gyerekek ajándékot kaptak és egész nap játszhattak az Országház termeiben.