Gyermekparadicsommá alakul Győr belvárosa és az Aranypart július elején

Egyéb

 
(MTI) - A város kulcsát Borkai Zsolt polgármester átadja a gyerekeknek a pénteki megnyitón, jelezve, hogy három napig övék a város. A vidám, zenés megnyitó fénypontjaként a résztvevő gyerekek szivárványos buborékfújó Guinness-rekord elérésére tesznek kísérletet.
    
A Meseváros, a Napraforgó labirintus, a Tekergő-tér a legkisebbeknek kínál megannyi szórakozást a Bécsi kapu téren. Új helyszín az idei, negyedik fesztiválon a Széchenyi tér, ahova három tavat varázsolnak a szervezők, hogy a gyerkőcök kedvükre vizibiciklizhessenek, csónakázhassanak. A Mosoni-Duna partján Ökopart várja az érdeklődőket, akik tutajjal, illetve lovaskocsival juthatnak oda a belvárosból, és játszhatnak az újrahasznosított anyagokból készült célbadobókkal, lengőtekékkel, petlovacskákkal.
    
A szigetközi házakra emlékeztető építményekkel benépesített Győrkőcfaluban a szentendrei skanzen szakemberei ismertetik meg az érdeklődőket a búzaaratás, a kévekötés, a cséplés, a kenyérsütés fortélyaival. 
    
A Radó-sziget Rejtelmes szigetté "lényegül át", és kínál lehetőséget a zsonglőrködéshez, a táblás játékokkal vívott csatákhoz, a Tudorparton pedig elmés játékokkal, ötletes kísérletekkel az iskolások tehetik próbára tudásukat.
    
Valamennyi program ingyenes, sőt a fesztivál idején a város több szállodájában és éttermében térítésmentesen szállhatnak meg és étkezhetnek a gyerekek, ha felmutatják a fesztivál karszalagját. Egy felnőtt rendelése esetén két győrkőckarkötős gyerek ingyenesen étkezhet. A MÁV és a GySEV pedig a fesztiválon résztvevő gyerekeknek díjfizetés nélküli hazautazást biztosít Győrből, de ehhez is fel kell mutatni a karszalagot, amelyet egy mosolygós fénykép ellenében kapnak a gyerekek a fesztiválon a szervezőktől.