Győrre júliusban kikerül a megtelt tábla

Egyéb

Ha őriztek a tavalyi fesztiválról valamilyen emléket - karkötőt, füzetet, játszóházban készült vízitündér koronát, fényképet vagy rajzot, amely a tavalyi gyerkőcörömökről készült - hozzátok el a megnyitóra - áll a júliusi elejei 2. Györköcfesztivál szinte óránként frissülő honlapján.  A szervezők - a győri Vaskakas Bábszínház bábosai - azt állítják, megmagyarázhatatlan ezoterikus jelenség áll a Győrkőcfesztivál hátterében. Az történt, hogy egyszer csak mindannyian azonos álmot láttak: játszótérré vált az egész város, szivárványos forgókat pörgetett a szél, s amerre a szem ellátott, gyerkőcök játszottak. Idén folytatódik az álom: július 3. és 5. között ismét a gyerkőcöké a vizek városa.
Belépő egy mosoly, határon túlról is

Egyszer volt, hol nem volt, a múlt évben valóra vált az álom, Borkai Zsolt, Győr polgármestere jelképesen átadta a várost a gyerekeknek, s megnyílt - az akkor még - Gyerkőcfesztivál. Tíz helyszínen ezer ingyenes program várta a gyerkőcöket. Nekik csak egy mosolygós fotót kellett magukkal hozniuk, s már meg is kapták a minden helyszínre ingyenes belépést biztosító gyerkőckarkötőt. A múlt évben kilencezer gyerkőc váltotta ki, a szervezők pedig remélik, idén ennél is többen hoznak magukkal mosolygós fényképet - a városon kívülről, akár a közeli Szlovákiából és Ausztriából is, hiszen idén is lesz - immár Győrkőcfesztivál. A polgármester ezúttal július 3-án - Palya Bea dalai után és a mesés tűzijáték előtt - nyújtja át Győr város kulcsait a gyerkőcöknek, akik - ha kiváltják a karkötőt - minden programon ingyenesen játszhatnak, és térítésmentesen lakhatnak, illetve jóllakhatnak 13 szállodában, illetve 14 étteremben.

 
Tutajra kap a sokadalom 

Duna, Rába, Rábca, Marcal - Győr, a vizek városa. Ennek nyomán pedig a II. Győrkőcfesztivál is a víz jegyében zajlik, a város igazi vízi kalandparkká alakul át. A központi kikötő a Bécsi kapu tér lesz, mely a fesztivál idejére valódi csónakázó tóvá változik pálmafával, hintaággyal, vízi biciklikkel. A Vaskakas Tavernát "úszó erőddé" alakítják, a Dokkszínpadon az ország minden részéből érkező bábegyüttesek lépnek fel. A Radó-sziget Kincses-szigetté válik, az állatkert mint Rejtelmes sziget várja a látogatókat, a Rába kettőshídján hídi vásár kap helyet, az uszodában locs-pocs parti várja a gyerkőcöket, vagy ha kedvük van, felpattanhatnak a gyerkőc tutajra.