"Ha már itt vagyunk, győzni fogunk!" - mondja egy ifjú versenyző szélesen mosolyogva, amikor az egyik budapesti középdöntő előtt megkérdezem, hogy érzi magát. Izgalomnak semmi nyoma, mindenki bátran ül a kijelölt asztalok köré. Most már nincs könyv, nincsenek jegyzetek, csak az segít, ami a felkészülési idő alatt a fejekben összegyűlt. A terem távolabbi széksoraiban van aztán igazi feszültség. Ott ülnek a zeneiskolák vezetői, és a felkészítő tanárok. Ők vállalták, hogy izgulnak tanítványaik helyett.
Mindenki Karcsi bácsija pedig köszönti a versenyzőket, vendégeket, és bemutatja a zsűrit. Varga Károlyt azért nevezem így, mert közel negyven éve foglalkozik zenei vetélkedőkkel, így aztán elég könnyen előfordulhat, hogy a mai felkészítő tanárok, szurkolók egykor szintén versenyzőként találkoztak vele. (Így volt ezzel e sorok írója is, körülbelül tizenöt évvel ezelőtt.)
"Valóban régi motoros vagyok már ebben a műfajban" - mondja Karcsi bácsi. - "De legnagyobb örömömre azt kell mondanom, hogy ilyen érdeklődéssel, ilyen komoly felkészültséggel, mint most, talán még sosem találkoztam. És úgy látom, nem csak nekem szívbéli öröm minden egyes játék - valóságos kis zenei ünnep -, hanem a növendékeknek, tanároknak, intézményvezetőknek, szülőknek, zenekedvelőknek is.
Ilyen átfogó, országos vetélkedősorozatot még sosem hoztunk létre, épp ezért kicsit óvatosak voltunk a szervezésnél, azt gondoltuk, tíz-tizenöt iskolánál több nemigen jelentkezik majd. De nem így történt. Amikor 2002-ben elindult a verseny, negyvenkét iskola jelentkezett, és a szám évről évre nőtt. Volt persze olyan iskola is, akik azt a választ adták, az ő pedagógiai programjukba nem illik ez a verseny, nem vesznek részt benne. Szívük joga, persze, de remélem, látva a többi intézmény lelkesedését, idővel ők is meggondolják magukat."
Karcsi bácsi lelkesedése, tenni akarása persze önmagában kevés lenne, ám olyan mecénásra talált, akinek segítségével valóban országos rendezvénysorozat jöhetett létre. A segítőtárs pedig nem más, mint a magyar lemezgyártó cég, a Hungaroton, és ügyvezető igazgatója, Hollós Máté, zeneszerző.
Manapság egyre kevesebb lemezt vásárolnak az emberek. Sokszor előfordul, hogy ha a gyerekek érdeklődnének is irántuk, otthon azt a választ kapják: "nem lehet, mert drága." És valóban, lemezeket vásárolni luxusnak számít, sajnos. Hollós Máté épp ezért döntött úgy, hogy támogatja a zenei versenyt. A gyerekek lemezeket kapnak ajándékba, valamint arra is lehetőségük van, hogy az üzletekben magas áron kínált hanghordozókat a Hungaroton cégen keresztül jóval kedvezményesebben kapják meg.
"Hosszú évekkel ezelőtt magam is jártam az országot, hogy minél több fiatallal megismertessem a klasszikus zenét" - emlékezik Hollós Máté. - "És nem zeneiskolákban jártam, hanem gimnáziumokban, szakmunkásképzőkben, és láss csodát, mindenütt azt tapasztaltam, hogy a gyerekek nagyon is nyitottak, fogékonyak a zenére. Ma pedig azt látom, hogy egyre inkább romlik az intézményes zeneoktatás, tehát óriási szükség van minél több, iskolákon kívüli, érdekes, izgalmas zenei élményre, hogy a gyerekek ne szakadjanak el a zenétől, hanem megszeressék, és velük együtt újra felfedezzék a zenehallgatás örömét a szülők is.
Ez a verseny nagy örömömre szolgál, különösen, mert azt tapasztalom, hogy olyan nagy az érdeklődés, hogy szinte évenként rendezhetünk alapjátékokat, kétévenként pedig országos döntőket."
A középdöntőn, ahol jártam, nem volt vesztes. A fiatalok olyan felkészültségről tettek tanúbizonyságot, hogy mind a négy résztvevő csapat elérte azt a ponthatárt, amellyel bejutott a döntőbe. Nem volt irigykedés, nem néztek csúnyán egymásra, sőt, a verseny végén tanulók, tanárok őszintén gratuláltak egymásnak.
Úgy tűnik, megértették a játék lényegét: amellett, hogy ismereteket ad, széleskörű áttekintést nyújt a zene nagy stílusairól, mestereiről, örömet szerez, és a zene varázslatos hatalmával közelebb hoz bennünket egymáshoz.
