Harry Potter megnőtt, de ki örül ennek?

Amikor először hallottam a Harry Potter könyvekről - filmek még sehol -, azt mondta nekem egy ismerősöm: "figyelj, teljesen olyan, mintha filmet néznél. Misztikum, izgalom, pergő történet, erőszak sehol..." Aztán telt, múlt az idő, és megjelent az első Potter-film. Hát, okozott némi izgalmat a gyerekeim körében. Mondogattam is az orrom alatt - na, szép, azért ezt nem nevezném erőszakmentesnek! Majd jött a második rész, amelynek jelentős részét az ölemben nézte végig a lányom, szemére szorítva mindkét kezét. A harmadik részben - a dementorok láttán - hol az egyik, hol a másik akart kirohanni a teremből. A negyedik részben - már kiskamaszként - becsülettel viselték az izgalmakat. Az ötödik epizód azonban furcsa áttörést hozott. Ültek, csak ültek a gyerekeim, és kérdezgették, hogy mikor lesz már vége? Mikor történik már valami?

Jelentem, Harry Potter megnőtt, ismerőseinek se szeri se száma, és politizálni kezdett, ami nem tesz jót a történetnek. A sztori egy megszokhatatlan dementor-támadással kezdődik, majd egy London feletti seprű-rodeóval folytatódik, de ezzel az ötödik rész el is lőtte a puskaporát. Jön az intrika, és a küzdelem a hatalomért, amely sajnos túlságosan életszagú ahhoz, hogy érdekessé váljon.

Cornelius Caramel, mágiaügyi miniszter Dumbledore professzortól félti az állását, ezért aztán rágalomkampányba fog, és beülteti az iskolába Dolores Umgbridge-t, a saját emberét, aki feladata szerint megfigyel és bomlaszt. Van ebben a történetben eddig olyan elem, amelyet bármelyik magyar állampolgár ne ismerne jól?

Dolores - vagyis a zseniális Imelda Staunton - megteszi a magáét. Az oktatást tönkrevágja, "Sötét varázslatok kivédése" tanóráin elméleti tézisekkel terheli az  ifjú varázslóagyakat, de gyakorlatban védtelenül hagyja őket a közeledő Voldemort támadásával szemben. Demagógiával szennyezi a légkört, és behozza a testi fenyítést az iskola falai közé. Eközben Cornelius Caramel a varázslók lapjában hazugsággal vádolja meg Harry Pottert, akit Dumbledore emberének vél. Elönti a vásznat az életszagú szenny. Kinek van itt kedve izgulni! És ráadásul nincs is min! Voldemort közeleg, az utóbbi egy évben sem nőtt ki az orra, nyilván Harry Potter verhette be neki csecsemőkorában.

Az új és a megszokott figurák egymás után jelennek meg a vásznon, de senkinek sincs annyi ideje, hogy megtudjunk róla valamit, esetleg a jellemfejlődéséről kaphatnánk információkat. Mindenki epizódszereplővé avanzsál.  Még Ron és Hermione és alig-alig tűnnek fel a történetben, és amikor megjelennek, akkor is csak pár közhely telik tőlük. A szőke ellenlábasuk pedig talán kétszer 10 másodpercet kapott. Sehol egy kis diákvillongás.

Az ötödik rész sokat markol és keveset fog. Voldemort csúnyán néz, és szövetségesei is akadnak, de együtt sem félelmetesek, maximum alsó hangon morognak, és gonoszul kacagnak sokat. Fárasztó kapkodás, nehezen múló percekkel, a jól komponált képek is elsikkadnak a zavaros történet szövevényében. Jobb hatodik folytatást kívánok mindannyiunknak.