Hív a vasút, vár a hegy

Egyéb


gyermvasut4.jpg
www.gyermekvasut.com
Megy a gőzös, jön a dízel
 
A vonat izgalmas, és az egyenruhának is varázsa van a gyerekek számára - mondja Nagy Lajos, a Gyermekvasút vezetője. Azt tapasztalja, hogy sokan akkor kapnak kedvet gyermekvasutasnak állni, amikor kirándulni jönnek a Gyermekvasútra. Miközben végigvonatoznak a Budai hegység gerincein - alagutakon, viaduktokon át, látják a többi gyereket, hogy amikor felemelik a zöld tárcsát, megfújják a sípot, elindul egy igazi vonat, amin emberek utaznak. Sokszor a kis vasutasok csinálnak kedvet barátaiknak, amikor az iskolában elmesélik élményeiket, és így kapnak kedvet a többiek. Volt olyan, hogy egy osztályból szép sorban hárman - négyen is jelentkeztek.
 
Gördülő laboratórium
 
A gyermekvasút persze nem csak, mint "munkahely" vonzó. Tavaly háromszázezer utasa volt, és egyre több iskolai osztály szervez ide kirándulásokat, sőt esetleg még tanórát is - például a gördülő tanösvény programon. A kisvasút egyik személykocsijában berendezett mozgó laboratórium alkalmas kémiai vizsgálatok elvégzésére, mikroszkópi, kőzetvizsgálati gyakorlatokra, növény- és állathatározásra, a vizsgálati anyag rendszerezésére, feldolgozására. A laborkocsi pedig ha kell, megpihen egy állomáson, amíg az osztály túrázik egyet a környéken - mondjuk a Budakeszi Vadasparkban.
 
A jó tanulók a sínen vannak
 
A Gyermekvasút szokásos tavaszi tanfolyama a hét végén, február másodikán indul. A gyerekek ennek során megismerkednek a vasút működésének szabályaival, a berendezésekkel, az állomásokkal, a szolgálati renddel, elsajátítják a pénztárkezelést, a jegyvizsgálást.  Akárkiből persze nem lehet gyerekvasutas. Legalább tíz évesnek, és mindenképpen jó tanulónak kell lennie, mert a nélkül az iskola sem fog hozzájárulni az iskolai hiányzásokhoz. Ezen túl pedig a szülők áldozatvállalásán is múlik, ki vehet részt a szolgálatban. Érkeznek gyermekvasutasok Szegedről, Nagykanizsáról, Beloianniszból, Ceglédről, Tolnából - sorolja hosszasan a településeket Nagy Lajos. Nem kis feladatról van szó, hiszen reggel fél hétkor találkoznak a Moszkva téren, hétkor reggeli Hűvösvölgyben, aztán oktatás, azaz a tudnivalók felfrissítése, zászlófelvonás, és este fél nyolckor indulnak haza. Szállást csak nyáron kapnak a gyermekvasutasok, akkor viszont kéthetes táborban lakhatnak Hűvösvölgyben.
 
Félezer vasutas
 
Egy időben összesen 480 gyermekvasutas van, akik tizenöt csoportra osztva látják el a szolgálatot - mindig más beosztásban, váltókezelőtől a jegyvizsgálón át a forgalmistáig, azaz "rendelkező pajtásig". Végeredményben nem csoda, hogy a társaság összekovácsolódik az évek alatt. Sokan a nyolcadik osztály elvégzése után is a gyermekvasút közelében maradnak ifi vezetőként. Ők is rendszeresen részt vesznek a gyermekvasút munkájában. Feladatuk a gyerekcsoportok összefogása, kísérése országos kirándulásokon, színházlátogatásokon, táborozások alkalmával, de ott vannak akkor is, amikor korán reggel az állomásokra kikísérik a szolgálatba igyekvő gyerekeket.
 
Forduló kerekek, kerek évfordulók
 
Bár maga a gyermekvasutazás önmagában sem mindennapi élmény, a különleges alkalmakra rendszeresen szerveznek programokat is. Idén különösen készülnek április 12-re, a Gyermekvasút Napjára - hiszen 1948-ban, hatvan évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött az építkezés és mindössze három hónap múltán már az első szerelvény is elindult az új sínpálya első szakaszán. Ennek hatvanadik évfordulójára természetesen szintén külön, három napos ünnepséggel készül a Gyermekvasút, de addig is lesz még kalandjáték március 15-én, illetve a Gyermekvasút hagyományos gyereknapja.