S itt felmerül a kérdés, melyik kisfiú szereti a Hófehérke történetét? Szerintem a fiúk folyamatosan húzzák a szájukat, meghallva ezt a mesét, s joggal mondhatják, hogy ez bizony túl lányos. Valóban a Hófehérke lányos, de hát nem is lehet másképp. Hófehérkének szépnek, kecsesnek, elbűvölőnek kell lennie, akit mindenki szeret, kedvel és segít. Így van ez jelen esetben is, az Erkel Színház színpadán Hófehérke-imádat van. S persze szép ruhák, sok tánc, hangulatos zene.
S itt álljunk meg egy pillanatra.
A balettet vagy szereti valaki, vagy nem. Köztes állapot nincs. Ha pedig gyerekeknek szánt előadásról van szó, akkor lehet, hogy a rendezőnek végig kellett volna gondolnia, hogy mi fogja meg igazán a gyerekeket.
Mivel gyermekeimmel néztem meg ezt az előadást, közvetlen forrásból tudom, és persze én is éreztem, hogy hosszú volt ez a három órás darab. Tehát, ha gyerekdarabról van szó, akkor miért kell ezt ilyen hosszúra nyújtani? S persze a hosszúság okát a sok táncbetét okozta, amely néha feleslegesnek tűnt. Igen ám, de itt jön a dilemma. Ha balettról van szó, akkor táncolni is kell, s így minden szereplőnek meg kell adni az esélyt, hogy kapjon pár percet a színpadon. De ha azt nézem, hogy gyerekeknek készül a darab, akkor azon is el kéne gondolkozni, hogy a boszorkány gonosz táncát le kéne rövidíteni, 5 percről kettőre. Szerintem ennyiből is értik a nézők, hogy miről van szó. S ebben sokat segít a darab ismertsége is, tehát annyit nem kell magyarázni.
Ha saját példámat veszem figyelembe, akkor a család nálunk megoszlott. A kislányomnak nagyon tetszett, persze a szokásos sémák miatt, a fiamnak viszont unalmas volt az előadás.
Egyedül a díszletek, a látvány kötötte le, amely valóban remek volt. Igazi látványos, kifejező díszletek között játszódik a történet. Kifejezetten hangulatos a törpék háza, ijesztő és gonosz hangulatot árasztott a gonosz boszorka szobája. Fiam szerint a legjobb megoldás, s osztom a véleményét, a varázstükör volt. Itt valóban megjelent a gonosz boszorka képe, s mellette a szép Hófehérkéé, akiről ugye tudjuk, hogy mindig szebb a boszorkánynál. Ezért is kell szegénynek beleharapnia az almába, s végül üvegkoporsóba feküdnie, ahol rátalál a szerelme, s csókjától felébredhet.
A történet a klasszikus Disney film alapján készült el. Egy kissé olyan, mintha a film kelt volna életre a színpadon, néha még a zene is ezt a hangulatot sugallta. A törpék valóban kelekótyák, Kukával az élen, s a többi törpe jelleme is remekül átjön a táncon. Azt kell, hogy mondjam: a törpék tánca, humorossága, vidámsága volt a darab fénypontja. Sokszor nehézkesnek és unalmasnak találtam a boszorka gonosz táncát, akinek viszont a jelmeze nagyon jól sikerült, s persze szintén a Disney filmhez hasonlít. A darab végén látványos fináléval búcsúznak a szereplők a nézőktől, amely egy kicsit a Broadway hangulatát idézi, de lehet, hogy ehhez a műfajhoz ez is hozzátartozik. Mindenesetre a gyerekeim a finálén érezték a legjobban magukat, mert itt végre történt valami látványos, sok ?sok humoros tánc, ötletes megoldások.
Összességében annyit mondhatok a darabról, hogy Hófehérke, így télvíz idején, egy kicsit elbájol bennünket, s legalább egy előadás kedvéért összehozza a családot, igazi színházi, balett-élményt nyújt.
Hófehérke és a hét törpe, táncjáték két felvonásban
írta és rendezte: ifj. Harangozó Gyula érdemes művész Zeneszerző: Kocsák Tibor Díszlet- és látványterv: Kentaur Jelmezterv: Velich Rita
