Idén már a gyerekek minősíthetik a honlapokat

Egyéb

Ezért ebben az évben honlap-minősítő rendszer kiépítését és további tájékoztató kampányt határozott el a február elején tartott mini-konferenciáján a három tagszervezetet és ezeken keresztül több száz tartalomszolgáltatót tömörítő egyesülés.

A találkozón résztvevő tagszervezetek mellett az Informatikai és Hirközlési Minisztérium (IHM) munkatársai, pedagógusok, diákok és internetes szakemberek vettek részt. Elhangzott, hogy a gyerekek nem óvhatók meg teljesen a káros tartalmaktól, ám felkészíthetőek arra, hogy mit tegyenek, ha találkoznak ezekkel a ?barátságtalan" honlapokkal, portálokkal.

Szalay Sándor, az Informatika-Számítástechnikai Tanárok Egyesületének elnöke örvendetesnek tartotta, hogy egyre több a hasznos tartalom. Emellett arra hívta fel a jelen levő szolgáltatók figyelmét, hogy bővítsék a gyermekbarát tartalmak körét.

P á l y á z a t

Az Európai Unió a 9-12 éves gyerekek és a 12-16 éves fiatalok számára Barátságos Internet Történetmesélő Versenyt hirdet. A kiírás szerint a pályázóknak a digitális technológia izgalmas, ám néha veszélyes világába tett utazásról kell egy maximum 2 ezer szavas írásművet készíteniük

2005. május 27-ig.

Bővebb információk a www.saferinternet.org weboldalon találhatóak. A pályázat iránt érdeklődők kérdéseiket a SI-stories@matisz.hu e-mail címre küldhetik el.

A BIF-et az IHM támogatásával 2003-ban a magyar internetes világ három jelentős szakmai szervezete ? az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülése (MTE), valamint Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) hozta létre.

Ez utóbbi szervezet 2005-től az illegális digitális tartalmak bejelentésére forródrót szolgáltatást indított be, amely a 06-1- 487-6050 telefonszámon érhető el.