Igazi országos ünnep lett Benedek Elek születésnapja

Egyéb

A családi olvasás évének jegyében
 
 

benedek_elek_karvaly_mor_jo.jpg
Karvaly Mór: Benedek Elek

A népmese napja immár szinte mozgalommá vált. Központi programját ? a VI. országos népmese konferenciát  idén is a Magyar Olvasástársaság rendezi meg - ezúttal október elsején - Százhalombattán, a Hamvas Béla Városi könyvtár társszervezésében, s a naphoz számtalan más rendezvény is kapcsolódik. A szakmai konferencián a családi olvasás éve tematikához kapcsolódnak az előadások. Az előadók szólnak a család semmivel sem pótolható fejlődés- és személyiség-lélektani szerepéről, s a meséről, amelynek közösségteremtő ereje vitathatatlan, s egyfajta varázseszköz egy család életében - együtt elmondva, vagy könyv fölött összebújva egyaránt. A központi esemény ? és a hozzá kapcsolódó népmeseprogram kiemelt vendége 2010-ben a Drávaszög és a hazánkban élő horvát nemzetiség lesz, a mesés hangulatról pedig szakavatott mesemondók gondoskodnak.

 
Paloznak: a mese ereje
 
A konferenciától ugyan függetlenül, de a jeles naphoz kötve hirdeti a népmese erejét a Paloznakon, a Zrínyi utca 16. alatt megnyíló Meseterápia központ . Az intézmény a maga nemében egyedülálló a világon, s a Boldizsár Ildikó mesekutató, meseterapeuta által kidolgozott módszerre alapozva nyújt segítséget a hozzá forduló gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A megnyitó napján ? szeptember 30-án mutatják be Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvét is, mellyel azonban egy másik eseményen, a budapesti közönség is megismerkedhetett. A Meseutca internetes portál adománygyűjtő - meseolvasó napján írók, költők - Berg Judit, Darvasi László, Finy Petra, Nádori Lídia, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Závada Pál ? olvastak mesét, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület javára gyűjtsenek élelmiszert, játékot, könyvet, ruhát. Ez az esemény tulajdonképpen az új portál megnyitója is volt egyben.
 
Egy utca Budapesten
 
A Meseutca szerkesztői arra vállalkoznak, hogy segítsenek eligazodni a mind nagyobb számban megjelenő gyermekkönyvek világában. Az érdeklődők korosztályonként és témánként lebontva kapnak tanácsot, hogy mely könyveket érdemes megvásárolni ? legyen az akár régebbi avagy a legújabbak közül való. Minden könyvet több oldalról mutatnak be, megszólal gyermek, szülő, könyves szakember, pszichológus, olvasáskutató, fejlesztőpedagógus, és így tovább. A portál naponta frissülő kínálatában hanganyagok, olvasnivalók, videóinterjúk, gyerekfoglalkoztatók, pályázatok, játékok várják a betérőket.

Mint magukról mondják: a Meseutca az olvasásra nevelés útja, ahol a család apraja-nagyja és a szakember is talál informatív és szórakoztató írásokat.