"Hogyan fogalmazzunk?" - teszi fel a kérdést Tornyi Ildikó, a Vígszínház fiatal művésze, Wendy megformálója. Majd abban maradunk, hogy súlyosan téved az, aki azt gondolja, a gyerekekhez csak valami gőgicsélő nyelven lehet szólni. A mai fiatalok nagyon is elvárják, hogy a felnőttek partnerként kezeljék őket, és annak megfelelően beszéljenek hozzájuk.
"Gondold csak végig - veszi át a szót Mátyássy Bence, a Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, az előadás egyik címszereplője. - Mi még Benedek Elek meséin nőttünk fel, egy szimbólumokkal teli álomvilágban. A mai gyerekeknek is van fantáziaviláguk, csakhogy ott Harry Potter a hős, és azon a történeten keresztül sokkal többet megismernek a valódi világból is. Vagyis jóval tájékozottabbak a gyerekek, mint mi voltunk."
A színészek tehát éppúgy komolyan veszik a gyerekelőadásokat, mint a felnőtt drámákat. A felkészülés, a próbák időszakában igazán nem is azzal foglalkoznak, hogy kinek játszanak majd, hanem tudásuk legjavát igyekeznek beépíteni a figurába.
"Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen szerepben ugyanúgy vannak nehézségek, amiken át kellett verekednünk magunkat - csatlakozik Vári-Kovács Péter, aki ugyancsak negyedéves az egyetemen, és szintén Pán vezetéknevű druszáját alakítja. - Az előadáson már bolondozunk, játszunk, de a próbák komoly munkáról szóltak. Én nem tudok különbséget tenni felnőtt- vagy gyerekdarab között, a felkészülés szempontjából."
"A másik, amit te is mondtál, hogy nem gügyögünk a gyerekeknek" - néz rám Ildikó. - "Ez így van. Nem mórikálunk a kicsiknek, mert úgysem hiszik el. A gyerek a legnehezebb közönség. Azonnal leszűri, ha valami hamis. Ugyanakkor amilyen nehéz, olyan hálás közönség. Csodálatos érzés az a nyíltság, ahogyan reagálnak."
Az előadás csúcspontja kétségtelenül Péter kis tündérének, Tündrillának haldoklása. Amikor a gonosz Hook kapitány mérget önt Péter italába, és azt Tündrilla issza meg, így megmentve barátja életét, a gyerekeken a sor, hogy segítsenek Péternek. "Hisztek a tündérekben?" - teszi fel a kérdést Pán Péter. A gyerekek pedig egyre bátrabban, és hangosabban kiabálnak, feszülten figyelve, vajon megmenekül-e a kis tündér.
"Nagyon érdekes élményem volt egyszer" - meséli Péter. - "Amikor feltettem a kérdést, a gyerekhangok mellett öblös felnőtthangokat hallottam, és nagyon tetszett, hogy nem elrontani akarták az egészet, hanem részt vettek a játékban. Elképesztően jó érzés, amikor érzem, hogy a teltházas nézőtérről árad felém az energia.
"Volt egy jótékony célú előadás is, amikor a közönség soraiban nagycsaládok gyerekeinek, illetve a Pető Intézetből érkezett kicsiknek játszottunk" - emlékezik Bence. - "Néhányan akkor jártak először színházban. Kavargott a levegő, mindenre reagáltak, és a végén is hatalmas tapsot kaptunk. Csodálatos élmény volt!"
"Egy kolléganőm mesélte, aki elhozta a gyerekeit az egyik decemberi előadásra, hogy a végén a kislánya csillogó szemekkel mondta neki: "Anya, ez volt a legszebb Mikulás-ajándék!" - nevet Ildikó.
Az előadás "csodái" óriási hatással vannak gyerekre-felnőttre egyaránt. A játékvonattal cikázó, pici fényeffekt, vagyis Tündrilla, vagy a repülő gyerekek látványa hatalmas élményt jelentenek. Talán még a felnőtt sem a trükköt keresi, hanem átadja magát a mesének.
"Tudod, úgy van ez - mondja Ildikó -, hogy aki látni akarja a repülő szereplőkön a kötelet, az látni is fogja. Aki meg nem akarja, az nem fogja látni. Ilyen egyszerű."
"Én például nem látom" - bolondozik Péter. - "Úgyhogy sokszor bele is akadok."
Mesét csak nyíltan, őszintén, tisztán szabad játszani, ebben mindhárman egyetértenek. Ha ez így történik a színpadon, abban jelentős része van a szereplő gyerekeknek, akiktől a fiatal színészek is sokat tanultak. Mert lehet "szakmázni", megmagyarázni, hogyan is kell gyerekeknek játszani, de sokkal egyszerűbb figyelni az "igazi" gyerekeket, akik példaértékűen oldják meg a feladatukat.
"Olyan erőt és játékosságot mutattak nekünk ezek a kis lurkók, hogy nem volt miről vitázni, okoskodni" - lelkesedik Ildikó. - "Csak azt kellett csinálnunk, amit ők."
"És a gyerekkori csínyjeinkre kellett emlékeznünk" - nevet a két Pán Péter. - "Azokat gyúrtuk a szerepbe. Nem esett nehezünkre."
A kérdésre, hogy szívesen játszanának-e még gyerekeknek, egyhangú "igen" a válasz. Mert a gyerek hálás közönség, őszinte, és sok minden megmarad benne egy előadás után. A fiatal publikum lelkesedése pedig átragad a színészekre, így a két órás előadás mindenki számára maradandó élményt nyújt.
Búcsúzóul a három színész szinte egyszerre mondja: "Igen, mi is hiszünk a tündérekben!"
