III. Országos Gyermekszínházi Szemle

Egyéb

Magyarországon két fontos eseménysorozat szentel kiemelkedő figyelmet a gyermekszínházaknak. Az egyik a Gyermek ?és Ifjúsági Színházak Biennáléja Kaposvárott, a másik pedig a Gyermekszínházi Szemle. Mind a két esemény helyet és teret ad annak a műfaj képviselőinek, akik egy kicsit méltánytalan helyzetben vannak ma Magyarországon. Hiszen sokan úgy gondolkoznak, a gyereknek mindegy hogy mit néz, ha színház, akkor is, ha film, akkor is. Pedig a minőség, a kultúra örök befektetés. Főleg egy gyereknél.

A gyerekeknek előadásokat készítő színházi társulatoknak nem csak a jövő színházi közönségének megteremtésében van fontos szerepük, hanem a gyerekek érzelmi, lelki, erkölcsi fejlődésében, ízlésük alakulásában, értékválasztásaik, világszemléletük formálásában is.

Az idei fesztiválra a szervezők előzetes válogatás után hívtak meg az előadókat. Főleg kamarajellegű, nívós, utaztatható produkciókat vettek fel a programba. Az előadók között vannak alternatív társulatok, hivatásos bábszínházak, táncszínház, vagy éppen független bábszínház.

A szemle programjai között nemcsak színházi előadások vannak. A szervezők külön figyeltek a mai színházi nevelés programjára is. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ beszélgetést és foglalkozást szervez a 11-12 éves gyerekek számára, a nagyobbaknak- 14-15 évesek - a Káva Kulturális Műhely tart foglalkozásokat és előadást.

A színházi szemle előadásait Perényi Balázs kritikus, rendező válogatta, aki a következőket mondta el az idei szemléről.

"Nem egy jelentékeny alkotóközösség számára igazi kihívás, valódi kaland - nem kötelező penzum - egy meseelőadás színre állítása. Lassan mindenki számára egyértelmű lesz: a gyerekelőadások színházi kultúránk részei, sőt nem egy közülük egy-egy évad megkerülhetetlen teljesítménye. Négy éve országos mustrán mutatkozik meg a gyermekeknek játszók legjava.

Az általam látott nagyszerű produkciók közös jegye a varázslat. A cselekmény csodás elemei felszabadítják az alkotók világteremtő fantáziáját. A legtöbb előadás mesél, történetet kelt életre. Az epikusság, nem a színházidegenség, nem a színszerűtlenség szinonimája, ugyanis megköveteli, hogy a társulat közös munkával színpadra varázsolja a narratív elemeket.

Megjelennek a mese atmoszférikus helyszínei, a hősök utazása birodalmak, különnemű világok közt, az életterek tágulása és szűkülése, az idő múlása, emberek, tündérek, állatok átlényegülése, kisemberek felcseperedése, óriások összezsugorodása, születés és halál... A legapróbb mozzanat sem esetleges: számtalan ötlet, technika, szcenikai lelemény, színészi bravúr teszi jelenvalóvá az elképzeltet. Az átlelkesítés, átlényegítés színházi mágiája egyaránt lenyűgözi a gyermek és felnőtt nézőt. Minden jó gyermekelőadás kísérleti színház - új és új találmányok, csodák sora. Ezért éreztem sokszor, hogy ezek az igényes előadások gyakran megformáltabbak, mívesebbek, egyértelműen nagyobb gonddal, odafigyeléssel, kedvvel készülnek, mint a felnőtt színházi bemutatók többsége."

S, hogy újra visszatérjek a színházakra, érdemes végignézni a fellépők listáját. A teljesség igénye nélkül, látható lesz a Kolibri Színház, Bozsik Yvett tánccsoportja, a Figurina Bábszínház, Stúdió ?K", Artus Színház, Ládafia, Márkuszínház, Bóbita, Ciróka stb.

A Szemle még a hétvégéig látogatható, de szerencsére folyamatosan játsszák darabjaikat ezek a színházak. Csak ki kell keresni őket, válogatni kell, hogy valóban igazi színházi élményt nyújthassunk gyermekeinknek.