Az író szeptember 17-én Magyarországra látogatott, hogy végre találkozhasson a rajongóival. Az itt tartózkodása alatt sikerült vele húsz percet beszélgetni, könyvekről, gyerekekről, irodalomról.
- Fantasztikus, hogy kb. 600 gyerek állt sorba ma délelőtt a könyvesbolt előtt, ahol dedikált. Ilyen sokan voltak kíváncsiak önre, sőt még ismerik egy pár ezren, szeretik, olvasták az Ön könyveit.
- Valóban ez a dedikálás páratlan élmény volt. Nagyon köszönöm a magyar gyerekeknek, hogy ennyire szeretik a könyveimet, s főleg azt, hogy ennyien eljöttek. Három órán át folyt a dedikálás megállás nélkül, s a gyerekek nem akartak elmenni, a sor egyre hosszabb lett. Talán az írónak ez a legnagyszerűbb érzés, a legjobb visszajelzés, hogy amit csinálok az jó.
- Ön kizárólag gyerekeknek ír, gyerek problémákkal, gondolatokkal foglalkozik. Honnan ismeri ennyire jól a gyerekek életét?
- Sokan gondolják, hogy én is gyermeklelkületű vagyok, pedig ez nem igaz. Én felnőttnek tartom magam, mégis megmaradt az a képességem, hogy ráérezzek a gyerekek nyelvére. Mikor írok, akkor megpróbálom magam elé képzelni őket, elgondolni, hogy mit szólnának ehhez vagy ahhoz. A legtöbb könyvemet persze tesztelem is, felolvasó estéken, ilyenkor rengeteg gyerekkel találkozom, beszélgetek velük. Ezekből az élményekből és más közös találkozásokból építkezem. Sokszor arra gondolok, hogy mikor én gyerek voltam, ennek vagy annak örültem volna-e, szerettem volna-e.
- Számtalan könyvsorozata jelent meg az elmúlt években, Ön szinte elárasztja a gyerekeket a történeteivel. Mi a titka?
- Hát valóban sok könyvem jelent meg, de ezekért nagyon sokat is dolgozom. Bizony van olyan nap, hogy 8-10 órát csak írással töltök el. Egy évben 4 hónapot töltök aktív írással, s írom meg az új regénysorozatomat. Ilyenkor szinte ki sem mozdulok a szobából, csak este megyek el sétálni, színházba, barátokhoz.
- Írónak született?
- Lehet, bár az eredeti szakmám állatorvos lenne, ha befejeztem volna a tanulmányaimat. Ehelyett színháztudományt tanultam, s évekig dolgoztam bábszínházban is. Ám az írás számomra sokszor olyan, mint egy misszió. Teli vagyok történetekkel, amelyeket szeretnék a gyerekekkel megosztani, az már csak egy ráadás, hogy ők is szeretik olvasni ezeket.
- Külön könyvsorozata van lányoknak, s külön a fiúknak. Fiúknak könnyű írnia, de a lányokkal más a helyzet. Ismeri őket, ellesi a pillanataikat, érzéseiket?
- Nagyon sokat vagyok gyerektársaságban, beszélgetek velük, meghallgatom a problémáikat, szinte már barátként fordulnak hozzám. S persze nagyon, nagyon figyelem őket.
- Ez esetleg azt jelenti, hogy könyvei szereplői valós személyek?
- Általában igen, de a gyerekek nem tudnak róla, úgyhogy ez maradjon az én titkom.
- Az Ön tapasztalatai szerint mennyit változtak a gyerekek az elmúlt tizenöt évben? Más lett az ízlésviláguk, az olvasási szokásuk?
- A változást főleg a lányoknál vettem észre, akik egyre szívesebben és egyre többet olvasnak. A lányoknak igényük van a lányos könyvekre, arra, hogy saját főszereplőjük legyen, akik rájuk hasonlít, az ő érzésvilágukat tükrözi. Érdekes, hogy mikor elkezdtem írni, akkor a kiadók határozottan kérték, hogy a könyveim főhősei fiúk legyenek, mert ők többet olvasnak. Azóta ez teljesen megváltozott, azt hiszem a lányok átvették a stafétabotot.
- Lányoknak írt könyveiben rendszeresen jelen van a varázslat, a mágia, a boszorkányság, míg a fiúknak inkább detektív regényeket ír, szupertitkos kémekről. Ezek manapság olyan divatos témák?
- Nemcsak manapság, hanem körülbelül 300 éve írnak boszorkányokról meséket. A varázslás pedig egyfajta segítség, menekülő út a mai világban. Kell valami, ami segít a hétköznapi életben, hogy történjen már egy kicsit másképp. Mikor gyerek voltam, két sorozat is ment a tévében, amelyben boszorkányok szerepelnek. Az ő apró csínytevései, kis varázslatai lenyűgöztek, ezt a világot próbálom én is visszacsempészni a könyveimbe, meséimbe. A krimiket, a nyomozást én is imádom, rengeteg ilyen jellegő könyvet olvasok. S szerintem mindegyik fiú, persze akár lány is nagyon kedveli, ha ő nyomozó lehet, szupertitkos kém. Ezt bizonyítja a könyvek sikere, és az állandó televíziós sorozatom a Tom Turbo is, amely szintén egy detektív történet. Főszereplői szintén gyerekek, akik járják a várost, a vidéket és rengeteg rejtélyes dolgot fejtenek meg. Persze a műsorban nemcsak a főszereplők lehetnek detektívek, hanem a néző gyerekek is, akiknek folyamatosan adok fel feladatot, rejtvényeket.
- Min dolgozik mostanában, esetleg egy új regény?
- Igen, most elutazom Londonba, amely második otthonom. Itt szoktam írni a könyveimet, ilyenkor bezárkózom és addig ki nem teszem a lábamat a városból, míg be nem fejezem a regényt. Új regényem címe Cathy Cat, amely, egy kislányról fog szólni, aki nagyon szereti a macskákat, ám egy furcsa DVD kapcsán, amelyen a szülei beszélnek hozzá, kiderül róla, hogy ő nagyon különleges kislány? S innen indul a történet, de a többi titok.
Találkozás Thomas Brezinával
- egy dedikálás története tiniszemmel -
Ha reggel 9 órakor elindulsz a Mammutba, még előtted csak kis sor áll. (kb. 50 ember), és akkor még csak a harisnyabolt elején állsz. Telik-múlik az idő és észreveszed, hogy a sor előtted csak több lesz és több. Azért mögötted is toporognak már, de akkor eltelt egy óra és máris elhagytad a harisnyabolt kirakatát. Még egy óra és beérsz a könyvesboltba, ahol Thomas Brezina dedikál. Onnan már gyorsan odaérsz az asztalához. Ott ül egy, mellette ül a tolmács, aki megkérdezi a neved és azt írja a könyvedbe: Szia?.itt a nevem áll, s persze a többi aláírást kérő gyerek neve ?. Légy Vidám! Thomas Brezina
Betanították erre a magyar szövegre, merthogy ő osztrák. Le akarod fényképezni, de rájössz, hogy marha okos voltál, mert otthon felejtetted a fényképezőgépedet!
Próbálsz kinyögni valamit, de nemhogy angolul, (az osztrákról nem is beszélve), még magyarul se tudsz egy mukkot szólni. Aztán fölmész a mozgólépcsőn, vagy kimész az ajtón. Visszanézel Thomas Brezinára, de aztán nem látod, mert már elveszik a tömegben, a könyvek halmazában.
Kozma Zsófia, 11 éves
