Jubilál a debreceni Nyitott Városháza

Egyéb

 

Éppen 20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit és fogadta be két napra Debrecen kézműveseit a Városháza. Idén is azzal a céllal szervezik meg a Nyitott Városháza karácsonyi rendezvénysorozatot, hogy természetes anyagból készített, míves tárgyakkal segítséget nyújtsanak a városban élőknek a karácsonyi ajándékvásárláshoz, hogy lehetőséget teremtsenek az itt élő és alkotó kézműves mestereknek a bemutatkozásra, hogy karácsonyi hangulatú programokkal járuljanak hozzá a hátrányos helyzetben lévő idős emberek ünnepéhez.

 
Idén közel 40 népi iparművész, kézműves mester kínálja a maga készítette portékáit (kerámiákat, szőtteseket, faragott tárgyakat, gyöngyékszereket, szalmából és vesszőből font tárgyakat, bőrtárgyakat, hímzéseket, csipkéket, hordókat, pipákat?), de lesz ajándék - és asztali díszkészítő játszóház a gyerekeknek, valamint ajándékprogram az időseknek.
 
A Karácsonyi Nyitott Városháza december 17- én (szombaton) 9-17 óráig és 18-án (vasárnap) 9-16 óráig várja a látogatókat.