Kelet-magyarországi nemzetiségi hagyományőrző találkozó

Egyéb

(MTI) A hagyományőrző találkozó volt az idén júniusban átadott művelődési ház és az abban helyet kapott Bihari Román Kulturális és Módszertani Központ első nagy rendezvénye.

A módszertani központot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma pályázatán nyert 15 millió forintos támogatásból hozták létre a környéken élő román kisebbség támogatására.

Hiller István kulturális miniszter a júniusi avatáskor azt mondta, hogy a XXI. század elején valami új kezdődhet abban, amit a XX. század elrontott.

A kultuszminiszter arra bíztatta a körösszegapáti és környéki román anyanyelvű embereket, hogy tartsák életben őseik kultúráját, ápolják a román nyelvet, mint ahogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet is.

Lukovics András, a Hajdú-Bihar megyei Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézet igazgatója a találkozón elmondta, hogy a megyében kilenc településen működik román kisebbségi önkormányzat.

A határ túloldalán is elkészült a magyar kulturális módszertani központ, amely az Érmelléken élő 60 ezer magyar kulturális centruma lehet a jövőben - tette hozzá.

A székelyhidi központ november 21-én, Ady Endre születésnapján veszi fel a költő nevét. Ebből az alkalomból a határ mindkét oldalán élő versmondók számára országos Ady szavalóversenyt hirdetnek.