Kiállítás nyílt a légszennyezés visszaszorításáról az A38 hajón

Egyéb

 
(MTI) - A tárlat látogatói molinók, fotók és diagramok segítségével képet kaphatnak arról, milyen sokrétű feladat a szállópor-szennyezés visszaszorítása, valamint arról, hogy ennek csökkentése érdekében mit tehetnek a hétköznapi emberek - közölték a kiállítás szervezői.
 
Ilyen lehetőség például a tömegközlekedés és kerékpár használata az egyéni gépjármű-közlekedés helyett, valamint az energiafelhasználás csökkentése az épületekben. A csütörtökön nyílt tárlaton bemutatott ábrák és magyarázó szövegek segítségével a látogatók megtudhatják többek között, hogy az energiafelhasználás visszaszorítása érdekében sok esetben javítani kell az épületek szigetelését és korszerűsíteni a fűtőberendezéseket, valamint olyan anyagokkal és olyan módon kell fűteni, amelyek alacsony porkibocsátással járnak.
 
A helyszínen bemutatott ábrák felhívják a figyelmet a műanyag és egyéb hulladék égetésének rendkívüli egészségkárosító hatására is, amelyek felelősek a szív- és érrendszeri, légúti, illetve daganatos megbetegedésekért.
 
A Levegő Munkacsoport a Lélegzet Alapítvánnyal együttműködésben elindította Telekocsi elnevezésű kampányát, amely arra ösztönzi az autó tulajdonosokat, hogy lehetőség szerint ne utazzanak egyedül, hanem törekedjenek arra, hogy megtöltsék autóikat az egy irányba igyekvő barátokkal, szomszédokkal, kollégákkal, így segítve az autók számának csökkenését az utakon.
 
A Lélegzet Alapítvány megbízásából 2012 májusában a Policy Solutions politikai elemző intézet 1200 fős mintán készített elemzést arról, mi az autósok véleménye a "telekocsizásról". Az eredmény szerint az autóval munkába járók 49 százaléka mondta azt, hogy autójában mást is elvinne és az összes megkérdezettnek 49 százaléka válaszolt hasonlóan arra a kérdésre, hogy beülne-e máshoz, amikor munkába megy. A szervezetek szerint a telekocsizás a környezet kímélése mellett a közösségteremtésben és a barátságok kialakulásában is fontos szerepet játszhat.
 
A közvélemény-kutatás anyaga a www.zoldneklennimegeri.hu honlapon olvasható, amely további információkkal szolgál a kampánnyal kapcsolatban.
 
Az 1999-ben alapított Lélegzet Alapítvány célja a környezet védelme, különösen az államháztartás, a közlekedéspolitika, a településpolitika és az energiapolitika környezetbaráttá tételével. Dolgozik a települési zöldfelületek megóvásáért és fejlesztéséért, a hőszigetek felszámolásáért is.