Kőszínházban a Figurina

Egyéb

Tésztabáb a világ körül
 

Figurináék eleve különlegesek. Igazi családi bábszínházról van szó, ahol papa, mama és a gyerekek játszanak együtt. Történeteik egyediek, mégis ismertek. Jancsi és Juliska történetét például úgy adják elő, hogy a hagyományos bábok helyett szemünk láttára, tésztából készülnek a figurák, sőt a darab végén a gonosz boszorkát meg is lehet enni. Tészták, tárgyak, kéz és ujj játékok, különös ötletek, ezek jellemzik a Figurinát, s talán ez nyerte el a zsűri tetszését is, amikor 1983-ban megnyerte a Ki mit tud? vetélkedőt. Azóta bejárták már a világot, de az igazi nagy változás most jött el az életükbe.

 
Kővé vált színház
 

"Az állandó hely igénye legalább húsz éves vágy - meséli Siklósi Gábor, a színház vezetője. Úgy éreztem, hogy ha komolyan vesszük a hivatásunkat, ha azt akarjuk, hogy a közönség és a szakma is komolyan vegyen minket, akkor feltétlenül szükséges egy állandó hely, ahol állandó időpontokban tudunk játszani."

 
A vágy teljesült, s most Budán a Retek utcában megnyílt a Figurina Bábszínház állandó helye. Az állandó előadások mellett lehetőség nyílik a fiatal, még ismeretlen tehetségek bemutatkozására, másrészt - ahogyan Gábor fogalmaz - , a másokkal való osztozkodás érzése végre elmúlik, a csapat végre a saját ura lehet. Igaz, az állandó hely, a színpad méretei egy kicsit visszafogják a szárnyaló fantáziát, s egy-egy régebbi előadásukat nem is tudják majd itt bemutatni. De ez nem is olyan nagy baj - mondja Gábor -, hiszen a régi, szabadteres előadásokat inkább felváltják a kicsi, intim jellegű előadások.
 
Új hely, új bemutató
 

Hogy még ünnepibb legyen az új hely felavatása, február elején új darab bemutatójával kezdték az évadot. A Zöld, mint Spenót című darabjukban egy zöldnek született kismackó megszökik a vándorállatkertből és bekerül az erdőbe, a barnamedvék közé, akik nem akarják őt befogadni. Csupán a kissé színtévesztő Vaksi (barna)mackó az, aki a barátja lesz, aki megpróbál segíteni zöld pajtásának. Amikor már minden ötletük kudarcba fullad, elindulnak a Zöldmedvék országába, hátha ott jobb lesz nekik. Jobb lesz nekik? A darabot Siklósi Gábor meséjéből Fers Klára írta át színpadra, s ajánlják minden hat éven felüli gyereknek.

 
Nemzetközi sikerek
 

A Figurina sikereit nemcsak a hazai színpadokon élik meg, rengeteg külföldi meghívásuk is van. Tavaly Csehországban, Olaszországban és Angliában jártak, ahol díjak helyett a közönség szeretete, elismerése volt a fontos. De ha már díjak, akkor meg kell említeni, hogy a Sárospataki Nemzetközi Bábfesztiválon miniszteri elismerést kaptak a nyáron, s  - ahogyan Gábor fogalmaz -, egy peremen lévő bábszínháznak - azaz nem intézményes színháznak, amely nem tartozik a díjakra javaslatot tevő szakmai szervezethez - jóval nehezebb a helyzete,  így ez az elismerés nagyon megtisztelő volt.