Bozsik Yvett és társulata gondolt egy nagyot és az eddigi, felnőtteknek szóló produkcióktól eltérően most gyerekelőadást hozott létre. "Létramesék" címmel látható a darab, amelynek, már itt leszögezem, semmi köze a létrához. A darabban ? olvasható a kis műsorfüzetben, magyar költők gyerekversei hangzanak el, s persze sok-sok tánc. Gondoltam, megnézem ezt magamnak, s vittem színházkritikus lányomat, aki persze maga is balerina szeretne lenni, hogy együtt szórakozzunk, illetve teszteljük a darabot.
A gyereknél jobb kritikus nincs, szokták mondani. S bizony Alma gondosan kérdezett, kíváncsiskodott, így az előadás egy folyamatos beszélgetéssé kezdett átalakulni.
A táncosok cirkuszi mutatványosként vonultak be a színpadra, ahol hamar kiderült, hogy a létráknak talán az a funkciója, hogy ezen ingjanak, lógjanak, mintha cirkuszban lennénk. Gyors egymásutánjában haladtak az előadás folyamán a versek, perszeő mind ismertek. Volt köztünk Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Csukás István és még József Attila is beköszönt a végén. A versekhez pedig tánc, vagy inkább tánc és versek, vagy vers kezdet és sok tánc. Ide-oda ment a mérleg az előadásban. Hol végig meghallgathattuk a verseket, hol csak az elejét, a többit táncban mondták el. Igen ám, de valahogy nem egyértelműen. A sok színes jelmezes néni, bácsi, nagyon furcsán viselkedett a színpadon. Néha humorosan, néha modorosan, néha gyerekesen, néha felnőtten gyerekesen, néha pedig gyermekdeden játszottak. Eredeti ötlet elvétve? talán a két háromlábú fiú maradt meg az agyamban. S akkor jöttek a zenék. Igazi csemegék, régi sanzonszerű dallamok, kedves és pörgös ritmusok. Ám szegény lányom a hosszas tam-tam dobos varázslós résznél befogta a fülét. Valahogy ez neki sok volt, a szellemek megidézése, a varázslás hangulata, a katarzis.
- Mikor lesz már ennek a zenének vége? ? kérdezte. Lezárásként a tam-tam dobokat újabb tam-tam dob követte, mire lányom már azt kérdezte ? Mikor megyünk már haza?
Az utolsó vers József Attila: Altató c. verse egy kicsit lenyugtatta a gyermeket, s szépen, lassan majdnem elaludva vége lett az előadásnak.
Létrameséket játszottak a táncosok, létrameséket, amelyeket néha nem értettem, hogy miért létra. S meséket, amelyekből hiányzott a mese. Táncot, amely ennél sokkal több is lehetett volna, táncszínházat, amely ennél sokkal többet megmutathat magából.
- Tetszett? ?kérdem félve a lányomat az előadás végén.
- Igen? főleg a labda néni? és a létra? kár, hogy nem mászhattam fel rá.
Kár?
