Lisa lesz a Galileo program magyar műholdjának neve

Egyéb

(MTI) Az Európai Unió Házában kedden tartott eredményhirdetésen kiderült, hogy Magyarországról 781 pályamunka érkezett be. A gyerekeknek olyan pályaművet kellett elkészíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be. A beküldött kép ábrázolhatta például a Földet más bolygókkal és műholdakkal együtt, vagy a Galileo műhold rakétáinak elindítását. A rajzok bármilyen technikával készülhetnek, filctollal, festékkel,ceruzával, szénnel vagy csillámmal.

 
A magyar bíráló bizottság tagjai között volt Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára mellett Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kar elnöke, Farkas Bertalan űrhajós és Süveges Gergő újságíró-műsorvezető.
 
Európa saját műholdas navigációs rendszert épít ki, melynek neve Galileo program. Ez lesz az unió első globális lefedettséget biztosító, polgári felügyelet alatt álló helymeghatározó rendszere. A program során legalább 27 műholdat lőnek fel a világűrbe, amelyek a Földtől több mint 20 ezer kilométer távolságra keringő rendszert fognak majd alkotni. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból kiválasztanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el.
 
Szűcs Tamás az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője az eredményhirdetéskor hangoztatta: több szempontból nagyon hasznos egy önálló, európai navigációs rendszer kiépítése. Egyrészt nagy gazdasági előnyökkel jár az unió számára. Másrészt a mindennapi életben is konkrét kézzel fogható előnyöket jelent. Az önálló helymeghatározó rendszer kialakítása pontosabb autós navigációt, biztonságosabb banki szolgáltatást, megbízhatóbb áramszolgáltatást, a közúti közlekedés hatékonyabb szervezését, valamint a kutató- és mentő akciók eredményesebb koordinálását segíti.
 
Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan a rajzokkal kapcsolatosan elmondta: "a zsűrinek nagyon nehéz dolga volt... Mind a 781 pályamunka méltán mutatja azt, hogy a magyar ifjúság nagyon érdeklődik az űrkutatás iránt."