Madármegfigyelő Napok

Egyéb

NÉGY ÉS FÉLEZREN FIGYELTÉK A VONULÓ MADARAKAT A HÉTVÉGÉN

www.mme.hu

A legtöbbet seregélyt, tőkés récét, és dankasirályt láttak, de előfordult néhány igazi különlegesség is, mint a pusztai ölyv, és a pehelyréce. A madármegfigyelő akciót minden év október első hétvégéjére - amikor a kontinensen már javában zajlik az őszi madárvonulás -, szervezi a BirdLife International, itthon pedig hazai partnere, a Magyar Madártani Egyesület.

?A madármegfigyelés tartalmas, és nagyon izgalmas időtöltés! Örülök neki, hogy évről-évre egyre több érdeklődőt vonz, ami egyébként nem csak hazai, hanem nemzetközi tendencia.? ?mondta Halmos Gergő, az MME igazgatója.

Az Európai Madármegfigyelő Napok egyben verseny is az országok között. Versenyeznek a résztvevők, a helyszínek, és a megfigyelt madarak számában. A nemzetközi összesítés még nem érkezett meg, de remélhetőleg Magyarország az előző évekhez hasonlóan idén is az elsők között lesz.

Ebben az évben egyébként az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényei az úgynevezett IBA (Important Bird Areas) területekre koncentrálódtak. A kontinensen mintegy 4500 ilyen sérülékeny, nemzetközi viszonylatban is jelentős madárélőhely van, amelyen ritka, veszélyeztetett fajok élnek. Magyarországon 54 IBA terület található.
A verseny eredményei és a megyei lebontás a napokban olvasható lesz az MME honlapján.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Cím: 1121, Budapest Költő u. 21.
Tel.: 275-6247
Fax: 275-6267
E-mail: mme@mme.hu
Web: www.mme.hu