Magyar családi nap Londonban, Kaláka-koncertekkel

Egyéb


gyereknap_nagykovet_london.jpg
Csák János

(MTI) A nagyszabású rendezvény az egyik legszebb belvárosi közpark, a Victoria Embankment Gardens színpadán kezdődött. A parkban több száz, Londonban élő magyar család gyűlt össze, de mivel a program hangsúlyozottan nyitott volt, legalább ugyanannyi brit család is eljött a szinte téliesen fagyos, időnként esős idő ellenére.
    

A Kaláka több mint egyórás nagysikerű koncertjét néptánctanítás, bábjáték, a gyerekeknek kézműves foglalkozás követte, miközben a park szélén hagyományos magyar ételeket kínáló alkalmi étterem működött, ugyancsak komoly érdeklődés közepette.
    

A Kaláka este újabb koncertet adott a belvárosi St. George's templomban. A műsorban hallhatók voltak mások mellett Arany János, Ady Endre, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, József Attila verseinek zenés feldolgozásai. 
    

Csák János londoni magyar nagykövet magyar újságíróknak a rendezvénysorozat kulturális jelentőségét illusztrálandó elmondta: bár pontos szám nem ismeretes, de különböző becslések szerint legalább százezerre tehető a Nagy-Britanniában élő, Magyarországról érkezett magyarok száma, és további 50?100 ezer magyar települhetett át más kárpát-medencei országokból Nagy-Britanniába, főleg az EU-bővítést követő határnyitás után. "A mi célközönségünk tehát 150?200 ezer ember" ? fogalmazott a magyar nagykövet.