Először vegyük a szülői oldalt:
Az iskolai évek csak úgy peregnek, a sok munka között, a szülők észre sem veszik, hogy már megint eltelt egy év. Néha évközben kapnak egy-egy értesítőt a gyerek teljesítményéről, néha a gyerek is jelez, hogy ez vagy az nem igazán megfelelő az iskolában. S mit tesz a szülő? Ha igazán érdekli gyermeke sorsa odafigyel a jelekre, s a jó szülő-gyerek kapcsolatban, együtt már tudják irányítani a gyerek tanulmányi eredményeit. Ha viszont a teljes érdektelenséget tapasztalja a gyerek odahaza, akkor az évvégi bizonyítvány, azt hiszem valóban nagy meglepetés lesz számára. Hiszen ekkor derül ki igazán, hogy mi is történt abban az évben a gyerekkel, s persze a felnőttel is. Hiszen ez nemcsak a gyereknek egyfajta eredmény, hanem a szülőnek is. Mit lehet ilyenkor már tenni? A legegyszerűbb szidni a gyereket, - miközben arra gondol a szülő, hogy ebben a szidalomban ő is benne van, hiszen ő hanyagolta el a gyerekét, feltéve, ha erre gondol. Ha nem gondol erre, akkor bizony sokszor ott a testi, és lelki fenyítés. Pedig ezek a jegyek nem a gyereket változtatták meg, egy négyes, hármas, vagy kettes, nem a gyereket minősíti, ez az ő éves eredménye egy tantárgyból. Ez nem érdemel meg egyetlen egy pofont sem.
S, ami még nagyon fontos a szülői részről, amit persze mindenki elfelejt: gondoljunk vissza arra a pillanatra, azokra az évekre, amikor mi álltunk ugyanígy a szüleink elött. Mit éreztünk mi? Hogy reagált a szülő? Rosszul esett, ha szidtak? Igazságtalannak éreztünk-e egy-egy megjegyzést? Nem olyan volt, hogy mit szól bele apa, vagy anya, honnan tudják, hogy mi volt órán, hiszen nem ők voltak ott, hanem én. Ugye, így már könnyebb, ha megpróbáljuk egy kicsit a másik oldalról megközelíteni a dolgokat, máris hamarább elfogadjuk a bizonyítványt.
A gyerek felől nézve:
Mit érezhet a gyerek? Milyen aggodalmakkal érkezik haza, a kis füzetben ott állnak feketén, fehéren a jegyek, ezeken már senki sem tud változtatni, már ő sem, még ha megfeszül sem. Akinek jó a kapcsolata a szüleivel, annak nem lesz gondja, hiszen egy jó gyerek-szülő kapcsolatban még egy-egy hiba is javítható, megbeszélhető. De sajnos ez a kevesebb. A gyerekek szorongva mutatják be a bizonyítványt, már az első arckifejezésből leveszik az üzenetet, s akkor még nem beszéltem a továbbiakról. Büntetések, szidalmak, megszégyenítések sorozatatát válthatja ki egy rossz - a szülő szerint rossz ? bizonyítvány. S ilyen borús hangulatban indul a nyár, az a nyár, amiről azt tartjuk mi okos felnőttek, hogy ilyenkor piheni ki magát a gyerek. Csak szélsőségeket mondok, mi van akkor, ha ez a gyerek elkóborol otthonról, szedi a sátorfáját, mert úgy érzi, hogy ő rossz, nem tudott megfelelni. De talán nem is annyira szélsőség ez, sok gyerek valóban elkóborol, ha sokszor nem is testi valójában, de lélekben biztos. Ezeket a gyerekeket nagyon nehéz már újra visszairányítani a családba, ha egyáltalán még maradt család.
Szélsőségek helyett érdemesebb inkább szeretettel megbeszélni, megértetni a gyerek hibáit, hogy melyik tantárgyban javítson jövőre, miben igyekezzen egy kicsit többet, mire figyeljen, mit kell esetleg a nyáron gyakorolni. S higgyék el, mindenkinek jobb lesz, gyereknek szülőnek egyaránt.
Almásy Katalin, 2006. 6. 23.
