Már a legkisebbek is a világhálón játszanak

Egyéb


vrmkid3.jpg
www.ca.uky.edu/Agcollege/4h/buzz/images/

Több biztató, de legalább ugyanennyi figyelmeztető jel is kiolvasható abból a teljesen egyedülálló felmérésből, amelynek összegzése a napokban készült el.

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek- és családi portállal együttműködve 2007 júliusa és szeptembere között, idén először vizsgálta a 14 év alatti gyerekek internetezési szokásait.
Hasonló felmérés korábban nem készült hazánkban. 
Az összesen 2500 14 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyermek megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint, míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, addig a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni. A 6 évesnél fiatalabbak 55 százaléka az elmúlt pár hónapban lett internethasználó. "A VMRkids célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy az igen fiatal, 6 év alatti gyermekek egy része is aktívan használja a világhálót.  Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel etikai kérdéseket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket - szülőfelügyeleti eszközöket - is a figyelem központjába helyezheti, és új problémákat jelent a szülők számára." - emelte ki Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.
 
Egyedül interneteznek
 
A VMRkids 2007 eredményei szerint a gyerekek jelentős része, majdnem kétharmada (59 százalék) egyedül internetezik  Életkori bontásban ez azt jelenti, hogy míg a 11-14 évesek 79 százaléka leggyakrabban egyedül internetezik, addig a 7-10 éveseknél 56, a fiatalabbaknál pedig csak 18 százalék ez az arány, ami mutatja, hogy a kisebb gyerekek többsége a szülők útmutatása mellett használja a világhálót.
Miközben a felnőtteknél az e-mail a legtöbbet használt internetes tevékenység, addig a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A 7-10 évesek 96 százaléka használja játékra a netet, de 49 százaléka küld és fogad már e-maileket is. A 11-14 évesek esetében már 81 százalék az e-mail használók aránya, de a többség, 92 százalék az esetükben is játszik a világhálón.
A gyerekek 42 százaléka bármikor használhatja a világhálót, 58 százalékuknál viszont a szülők korlátozzák az internet használatát.
 
Sokan az iskolai feladatok megoldásához is használják
 
A kutatásból kiderült az is, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, és az iskolás korú gyermekek több mint fele szokott idegennyelvű weboldalakat is látogatni.
Az oktatási szféra számára is tartogat komoly meglepetéseket a felmérés. Míg a kisebbek többsége meséket hallgat és néz az interneten, a 11-14 évesek 63 százaléka, a 7-10 éveseknek pedig 32 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót.
Árnyalhatja a digitális írástudás meglétéről alkotott képünket a felmérésnek az a része, amely az általános számítógéphasználati szokásokat veszi nagyító alá. A számítógépet internetezésen kívüli tevékenységre a gyerekek 82 százaléka használja, ez az arány a legkisebbek körében is eléri a kétharmadot. Ez utóbbi csoport tagjai elsősorban rajzolnak vagy filmet néznek a számítógépen. A nagyobbak pedig mindenekelőtt zenehallgatásra használják a gépet, de a 11-14 évesek körében igen magas azok aránya is, akik szöveget vagy képeket szerkesztenek a számítógépen.
Chatelni szintén a nagyobbak szoktak, a 11-14 évesek 66 százaléka szokott "beszélgetni" az interneten.
A VMRkids kutatás kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltötték ki, így az eredmények az otthoni internetkapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást.