Kezdjük rögtön az elején. Ha karácsony, akkor mézeskalács. S persze, ez a finom sütemény, nemcsak az íze miatt köszönheti e téli ünnepben betöltött fontos szerepét, hanem a nagyszerű formálhatósága miatt is. Hiszen ki nem készített még mézeskalácsból angyalkákat, csillagot, harangot, karácsonyfadíszt? De vajon honnan származik a mézeskalács. Régi hiedelmek szerint a középkorban találták fel, szerzetesek. Ám ez az állítás megdőlt, s kiderült, már Nagy Károly korában sütöttek mézeskalácsot. Sőt a hagyománya, írásos emlékek alapján, még régebbre datálódik. Kiderült, hogy már a római birodalomban is szokás volt a téli napforduló idején mézeskalácsot sütni. Viszont a kutatások szerint a mézeskalács hagyománya még ennél is régebbi. Egyiptomi ásatásokon került napfényre az igazság, azaz már az egyiptomiak is ismerték a mézeskalács receptjét. Pepi fáraó sírjában légmentesen záró kerek bronztálakban találtak gabonát, lisztet és mézet, vagyis mindent, ami a mézeskalácshoz szükséges.
Tehát a mézeskalácsnak komoly történelme van már, amely egészen az ókortól fontos szerepet játszik az ünnepeinkben.
A mézeskalács latinul libum, azaz lepény, németül Lebkuchen, melyet az ónémet gyógyszer szóból eredeztettek. Manapság a mézeskalács már nem gyógyszer, de annál finomabb és kedveltebb. Az igazi mézeskalácsot kizárólag szűrt mézzel édesítik. A középkor folyamán leginkább kolostorokban készítették e kedvelt csemegét, melyet panis pieperatusnak neveztek. Csakhamar olyan kapós lett, hogy a városokban is foglalkozni kezdtek vele. Egy nürnbergi kéziratban, 1409-ben találtak először írásos emléket a Lebkuchenről. Nürnberg azóta is híres a mézeskalácsáról.
A másik ilyen fontos csemege az ünnepek idején a marcipán. Állítólag már Periklész idejében sütöttek mandulából és mézből tortát a görög királyoknak. A finomságot állítólag a perzsáktól vették át, akik a költészet és a zene mellett a konyhaművészetnek is hódoltak. S hogy a középkorban miként szövődött össze a mai csemege az éhínséggel? A válasz egyszerű, annak idején az éhínséggel sújtott Lübeck város lakóinak nem volt más ennivalója, mint mandula és cukor. Ekkor ?találták" fel a marcipánt, azt a tápláló eledelt, amely anno megmentette a város lakosságát az éhhaláltól, s ami ma igazi csemegévé vált, az édességek egyik különlegességévé.
Egy másik karácsonyi édesség a kalács, azaz a püspökkenyér, amelynek szintén komoly múltja van. Az első karácsonyi kalácsok még I. Henrik naumburgi püspök ideje alatt készültek el, 1329-ben. A püspök ekkor adományozott a fennhatósága alatt élő pékeknek céhkiváltságot, és ellenszolgáltatásként azt kívánta, hogy kalácsot készítsenek neki. Ez volt az egyházi adó természetben való megváltása, amelyet innentől fogva minden évben elkészítettek, így karácsony táján.
A kalács összetétele sem volt mindegy, volt ahol csak sima kalácsot sütöttek, volt ahol gyümölcsöt, diót, mandulát, mazsolát és marcipánmasszát tettek bele.
A kalácsnak természetesen szimbolikus jelentése is volt. A beporcukrozott kalács a bölcsőben fekvő, bepolyált kisdedet jelképezte, más értelmezés szerint pedig a bölcsőt látták ebben a süteményben. Sokáig tiltották a kalács jelképes megjelenését az ünnepek során, de később a szokás erősebb volt a tilalomnál és mára már elengedhetetlen sütemény lett a kalács, azaz a püspökkenyér, ilyenkor karácsony táján.
