a másikatFiatal alkotók, friss szelek a bábos csúcstalálkozón

Egyéb

Marek Waszkiel, a Biaostocki Teatr Lalek igazgatója, Lengyelországból érkezett, ő a szakmai értékeléseket vezető zsűri elnöke, már ötödik alkalommal vesz részt a Találkozó munkájában, így figyelemmel tudta kísérni a magyarországi bábszínházak tevékenységét. Meglátása szerint - s ezt saját a helyszíni tapasztalataink is alátámasztják - magas színvonal, látványos, ötletgazdag és érdekes mondanivaló jellemzi az előadások többségét. A szakmai zsűri kihangsúlyozta: feltűnő és örömteli, hogy nagyon sok fiatal alkotó jelentkezett érett munkával. Magabiztos szakmai tudással és a nagy "öregekhez" hasonló szenvedélyes elkötelezettségével hozzák létre alkotásaikat.

takacsvera.jpg
Takács Vera

A fiatalok nem trónfosztásra készülnek, hanem szeretettel és szakmai alázattal dolgoznak a nagyok mellett - derült ki a bemutatott darabok alapján. Természetesen elérni és túlszárnyalni akarják őket, de ez az öregeket is újabbnál újabb ötletek kidolgozására ösztönzi, s talán ez is hozzájárul, hogy ilyen sok izgalmas munka született, s került színpadra ezen a találkozón.

 
Dráma és kabaré

suttogo.jpg
Suttogó füzesek

Kovács Géza, rendező egy a cigányholokauszt ihlette balladát talált, s ebből kiindulva született meg a sárkánnyal megvívó, hét gyermekét halála árán is megóvó anya drámai története, Suttogó fűzesek címmel, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház cigánylegendája. A gyerekekre gyakorolt hatást jellemzi, hogy a nézőtéren éppen tudósítónk mellett ülő, egyébként sokat rosszalkodó kisfiú az anyát jelképező  maszk megjelenése után szinte a székéhez szegeződve nézte végig  a tragikus végű történetet. A tervező Boráros Szilárd volt.

Felszabadult, vidám hangulat, frissítő kacagások sora jellemezte a Ciróka Bábszínház Farkas és Piroska  előadását. /Tengely Gábor rendezésében, bábtervező: Bodor Judit / Egy bírósági tárgyalásba csöppentünk, élő és báb szereplők felváltva érveltek a saját verziójukat felvonultatva, a klasszikus Grimm mese alapján. A közönség lelkesen drukkolt, s az alkalmi esküdtszék szerepében befolyásolni is szeretné a döntést , a gyerekek olykor a Farkas javára. Az előadás hatását jellemzi, hogy esti, felnőtt előadásokat is be kellett iktatni./
 
Petőfi után szabadon

janosvitez.jpg
János vitéz

Piláry Gábor és csapata a MárkusZínház, évtizedek óta a műfaj elismert művészei. A Jánosvitéz cimű bolondozásukat Petőfi elbeszélő költeménye nyomán készítették, a " bábos ember" ezernyi ötletét beépítve. Minden korosztály talál benne szórakoztató csemegét magának

Szintén Petőfihez nyúlt egy frissen végzett bábművész, Jankovics Péter. Őt  A helység kalapácsa ihlette. Petőfi sorait mondja, miközben minden életre kel a környezetében. A pad, a kuka, a szakadt maszk, a ropogós pille palack, a szép nőket felvonultató magazin. Kacagtató, fájdalmas bábos játékot láttunk.
 
Varázslatos
Szintén egyszemélyes játékot játszik, ám a legkisebbeknek Badacsonyi Angéla a Zsiga föstő fest című, Lázár Ervin meséiből összeállított előadásban, a Tintaló Társulás produkciójában. Egy mappa, néhány tenyérnyi figura, apró kellékek, s teszi, veszi, meséli... és megteremti a varázslatot.
A varázslat megszületett nagyszínházban is, szép díszletek között, komolyan vett, ma is aktuális mondandójú, klasszikus mese alapján, a debreceni Vojtina Bábszínház Fülemüléjében, Rumi László rendezésében, Bodor Judit bábterveivel.
Láttuk Pályi János, a kiemelkedő tehetségű bábjátékos Órajáték előadását, ami a régi, hagyományos bábtechnikák felelevenítésével, a múlt század vásári bábjátékait idézte, és középkor levegőjét is felénk fújta, amikor Mindentudó János a pokolra száll, hogy megküzdjön a Grosschmid Erik tervezte fa - marionett szörnyekkel
 
Klasszikusok - szöveg nélkül
Klasszikus, paraván mögött játszódó, ismert mesejáték a 3 kismalac és a farkasok, a Bóbita Bábszínház művészei, Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó előadásában. Mégis valami más, mint amit megszoktunk. A bábok, a Muppet show -t idézik, a minimális szövegű, mindenféle hangokkal kísért játék a "menő manót" juttatja eszünkbe - persze nekünk felnőtteknek. A gyerekek csak nevetnek, izgulnak, kiabálnak, drukkolnak, ahogy kell. Ki a kis malacoknak, ki a farkasnak, kedve szerint. Szöveg nélkül is pontosan értik a mesét.
Ha már beszédnélküli, a kommunikáció egyéb formáit használó mese - feldolgozásról  van szó, egy újabb, teljesen más. A Griff Bábszínház Hamupipőke történetét mozgásszínházi előadásban hozta el a találkozóra,  Uray Péter rendezésében. Ahogy a színészek mondták, ők a testüket animálják ebben a történetben, hiszen bábosok, s kipróbáltak valami mást. A tánc és pantomim keverékéből összeálló játékon sokan, sokat nevettek, és szép lírai pillanatokat is láthattunk. Természetesen volt, aki idegenkedett az újszerű formától...
Beszélhetnénk még a tartalmukban szokatlan előadásokról, mint a Kolibri Színház Gabi című műve, ami egy testvér - halálokozta érzelmi gyötrelmekről szól, vagy akár a Kövér Béla Bábszínház Titkok birodalma c. előadását, ami a születés előtti időben játszódik, anya pocakjában...

A huszonöt előadás közül alig van, ami ne érdemelné meg a részletes elemzést. Az összes előadásról ismertetés és fotó található a Gyermekszínházi Portálon és a valamint a találkozó eseményeiről készült egy összefoglaló videó, ami rövidesen felkerül.