Maszat-hegyen innen és túl

Egyéb

S vajon mi Dani titka? Talán a jó rímek, a szellemes, ötletes versek, amelyek senkit sem hagynak hidegen, vagy a történet abszurditása, az a világ, ahová elkalauzolja az olvasót?

A Túl a Maszat-hegyen c. könyv szereplői ugyanis nem akárkik, vagy nem akármik. Itt bizony vannak pacák, szöszök, piros vödör, pacacár, náthás angol író. Csupa olyan figura, akik mind színpadra teremtettek. Így gondolkozott a Budapesti Bábszínház igazgatója is, amikor a múlt héten bemutatta a verses regényből átírt bábelőadást Kovács Géza rendezésében. A darab érdekessége egyrészt, hogy nagyon mai és nagyon friss, másrészt pedig az, hogy a darab nemcsak egy egyszerű bábjáték, hanem zenés bábjáték. A zenéjét pedig Presser Gábor szerezte. A Bábszínházzal készült közös produkcióban Daninak át kellett dolgoznia könyvét, hiszen ahogy ő fogalmaz, a könyv szövege túl szövevényes volt egy előadás szövegéhez. Dobák Lívia ? dramaturg segítségével sikerült Daninak egy kicsit rövidebbre szabnia a művet. A darabhoz kitűnően idomul Presser Gábor zenéje, amely már nemcsak a színházban hangzik el, hanem külön lemezen is meghallgathatják a gyerekek. S ami nagyszerű a lemezben, hogy ez nemcsak egy zenei lemez, hanem zenés kalandlemez. A mesét Garas Dezső meséli el a gyerekeknek, végigszőve a lemezt, sok-sok dallal megfűszerezve. Az albumon neves művészek, színészek, előadóművészek adják elő a dalokat: Kútvölgyi Erzsébet, Oláh Ibolya, Soma Mamagésa, Geszti Péter, Karácsony János.

A lemezhez tartozó kis füzetből nemcsak a dalok szövegét tanulhatjuk meg, hanem egy kis értelmező szótárt is csatolt a kiadó. Itt minden olyan érdekes és fontos szó magyarázatát találhatjuk meg rímbe szedve, amelyet esetleg nem értenének a gyerekek.

Az önmagában is élvezhető lemez persze csak akkor lesz teljes, ha megnézzük a hozzátartozó bábelőadást is. A múlt héten bemutatott darabnak olyan sikere van, mondja Meczner János a színház igazgatója, hogy januárig már el is fogytak a jegyek.

Jó hallani ezeket az információkat, hiszen ez a bábelőadás nagyon fontos lépés a mai gyermekkultúrában, mert nem mindennap készül egy fiatal író regényéből színdarab, sőt zenés darab. Remélem sok-sok gyereknek fog tetszeni az előadás, s Presser Gábor dalai ugyanúgy slágerek lesznek, mint korábbi mesedarabjai.

Előadások: Budapesti Bábszínház Cím: Budapest, 1062, Andrássy út 69. Telefon: 3215-200 Fax: 3424-765 E-mail: bubab@hdsnet.hu

A lemezt kiadja a Sony BMG.