Matinésorozat indul a Szépművészeti Múzeumban

Egyéb

(MTI) - Az első téma a farsang, a mulatság, a színház, a zene és a festészet rejtelmei. A sorozat célja, hogy a kisiskolás korosztálytól kezdve a gyerekeknek, de főként a családoknak adjanak új művészi összjátékot, meghökkentő érzelmeket a különféle művészeti ágak bemutatásával - hangsúlyozta Eszéki Erzsébet ötletgazda. 
    

Tettamanti Zsófia múzeumpedagógus és kollégái már 10 órától várják a gyereket, hogy megismerjék azokat a képeket, amelyeket 11 órától "eljátszanak" az előadók, 12-től pedig egy órán keresztül közösen alkothat a család a Márványteremben. 
    
A második alkalommal, március 19-én a vers, a kép, a muzsika és az élet ritmusának titkait tárja föl Szabó T. Anna költő, M. Tóth Géza animációs filmrendező, Herczku Ágnes énekes és Lukács Miklós cimbalomművész. Április 30-án a tréfa és a játék a kiindulópont: Ónodi Eszter színésznő, Lackfi János költő, Dés András és Szabó Dániel jazzmuzsikus kalauzolja a gyerekeket a képet, a versek, a zene világában. 
    
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kiemelte: a múzeumpedagógia munkájuk homlokterében áll, ahogy a világ minden jelentős múzeumában. Összehasonlításképpen megemlítette, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban az önkéntesekkel együtt mintegy félezren foglalkoznak múzeumpedagógiai kurzusokkal. A Szépművészeti is jól áll, a segítőkkel együtt mintegy százan dolgoznak tárlatvezetéseken, múzeumi foglalkozásokon. 
    
Elárulta azt is, hogy az internetes jegyfoglalásokból arra következtet, hogy a legnépszerűbb múzeumlátogatási időpont a szombat délelőtt, a sorozat tehát a legkedvezőbb időpontra került. A gyerekek 14 éves korig ingyen vehetnek részt az egész délelőttöt betöltő programon, a felnőtteknek pedig 900 forintért adják a belépőt. Reméli, hogy októberben ismét kinyithat a felújítás előtt álló Szépművészeti Múzeum és folytatódhat a családi sorozat.