Magától értetődő, az országos Mátyás Mesemondó verseny döntőjére Helyey Lászlót kéri fel zsűrielnöknek az Országos Széchényi Könyvtár. És az is, hogy a szeptember 30-án, a magyar népmese napján elinduló, Mesék Mátyás királyról című honlapon is ő olvassa fel a meséket.
- Kínálja magát az interjú első kérdése: mikor és hogyan lett Mátyás király?
Helyey László
- A hetvenes évek vége felé. A Világ közepe című film volt az első találkozásom Mátyás király figurájával. Úgy kezdődött, mint az bármely szerep esetében megtörténik. Fejér Tamás filmrendező elhívott a filmgyárba egy szereplőválogatásra azzal, hogy állítólag hasonlítok Mátyás királyra. Ott mutattak is sokféle korabeli Mátyás-ábrázolást. Én persze másként látom belülről, hiszen egy-egy személyiségnek számtalan tulajdonsága van - de a külsőben lehetett valami. Amikor a filmet bemutatta a tévé, nagyon sokan láthatták, és nagyon népszerű lett a figura. Szállóigévé lett akkoriban, hogy "Kivéve a gyevi bírót!", Mátyás király szerepe pedig rajtam maradt. Nagyon felerősítette ezt a kecskeméti rajzfilmstúdió Mátyás király meséi című sorozata, amelyhez már rólam mintázták a király alakját, és némiképp még az udvari bolondét is. Ez a rajzfilm különben egy igazán komoly színészi kihívás volt, hiszen minden férfi szereplő szinkronhangja én voltam, minden karaktert más-más hanghordozással keltve életre. Olyan ez, mint amikor otthon a gyermekeinek mesél este az ember, ki-ki tehetsége szerint színezi a figurákat, amikor a mesét olvassa - nálunk legalábbis így volt ez, három gyerekem és immár öt unokám is van.
- Gondolta-e gyermekkorában, vagy akár akkor, amikor a színészi hivatást választotta, hogy egy ország királyává válik?
- Nem, ezt nem. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy egy királyszerep keltette fel bennem a vágyat aziránt, hogy színész legyek. Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, és konkrétan egy szünidei mozivetítésen történt ez meg, a Május 1. moziban, az akkori Mártírok útján. Shakespeare III. Richárdját alakította Laurence Olivier, és az ő alakítása ragadott meg. Annyira lenyűgözött, hogy otthon gyakorolgattam a mozdulatokat, és elhatároztam, hogy színész leszek. Mint szerepálom azonban nem jelent meg számomra, hogy királyt alakítsak, így arra sem gondoltam, hogy majd egyszer Mátyás király leszek.
- Emiatt került-e valaha nehéz helyzetbe, vagy épp ellenkezőleg: mókás, tréfás szituációba?
- Olyan jellegű kínos jelentek sohasem voltak, hogy előadás közben bárki felszólt volna a színpadra, hogy "Jaj, a Mátyás király!", mókás, kedves helyzetek azonban adódtak, már egészen az elején is. A Nemzeti Színház kamaraszínházában, a Játékszínben próbáltunk és a művészbejárója közelében volt egy presszóféle. Többször is betértünk oda a próbák szünetében. Előfordult egyszer, hogy a vendégek közül páran snóbliztak a pultnál, én pedig - aki minden játékot nagyon szeretek -, talán túlságosan is feltűnően bámultam őket. Egyszer csak az egyik játékos, szenesember, vagy valaki hasonló odaszólt nekem: "Na király, most te dugsz! Szállj be te is!" - egy ilyen fordulattal vettek be a snóblizásba.
Többször megesett az is, hogy nem engedtek fizetni, akár például egy zöldséges, hogy "Hagyja, királyom..." . Ez nagyon zavarba tud hozni, kényelmetlennek érzem, de a barátaim bátorítottak, győzködtek, hogy nem tehetem ezt meg, hiszen ez az emberek szeretete, amit el kell fogadni. Azóta együtt élek ezzel, és azt kell mondanom, hogy jófajta kihívás és jófajta népszerűség Mátyás király szerepe. Úgy gondolom, hogy ez egy szerencsés találkozás volt, azt talán mondhatom, hogy ez egy elegáns "skatulya". Azzal együtt gondolom így, hogy idén, az évforduló-, a Reneszánsz év kapcsán szinte "díszpintyként" járom az országot, számtalan eseményre hívnak meg, hogy alakítsam Mátyás királyt.
- Az évfordulós felkérések közé tartozik az is, hogy hamarosan újabb száztíz mesét hallhatunk az előadásában az Országos Széchényi Könyvtár és az Egyszervolt.hu által létrehozott ünnepi honlapon. Összeszámolta egyáltalán, hányszor alakította már legendás királyunkat?
- Nagy örömmel olvastam fel ezeket a meséket. Eleve nagyon izgalmasnak tartom Kriza Ildikó gyűjteményét, a Mátyás-mesék nagyon gazdag tárháza ez a könyv. Sok oldalról ismerhetjük meg, hol, milyen képet őriznek róla a mondák és regék, az ország, vagy akár az egész Kárpát-medence különböző tájegységein, az ország határain túl is. A mesemondás pedig számomra mindig különös élmény. A szinkronstúdiókban én általában állva beszélek a mikrofonba, úgy olvasom, mondom el a szövegeket. A légzéstechnika és a hangok megformálása miatt is jobb így, itt azonban kifejezetten azt kértem, hadd üljek le, egy kislámpa fényénél, mintha gyerekeknek mondanám, és így teremtettük meg a mesélés hangulatát.
Azt pedig nem tudom, szám szerint mennyiszer alakítottam Mátyás királyt. Ha ezúttal száztíz mese készült, akkor még egyszer ennyi biztosan volt filmen, hangban, egyéb fellépések alkalmával, de ami érdekes, színpadi szerepben sohasem játszottam Mátyást. Igaz, nincs is túl sok darab, amiben megjelenne a figurája.
