Mese mese hátán

Egyéb

Az Országos Mesefesztivál eredetileg egy meseíró és -illusztráló pályázat, melyen külön kategóriában indulhatnak gyerekek és felnőttek. A 2007-ben és 2008-ban beérkezett legjobb mesékből antológiát is kiadott a Pataky, az idei termés alakulását pedig a művelődési központ honlapján követhetjük nyomon.

 
Eredeti mesék érkeznek a pályázatra
 
Vannak egészen eredeti sztorik is, például egy nyolcéves kisfiú meséje a zöldségek és a gyümölcsök rivális országairól, amelyek egy ízversennyel kívánják eldönteni, hogy melyik nép a magasabb rendű - a verseny során az emberek aztán mindenkit megesznek, így az országoknak nem marad egy lakója sem. 
 
A pályázathoz kapcsolt változatos program igazából csak amolyan körítés, de azok számára, akik nem indultak a versenyen, bizonyára ez jelenti a fesztivál fő vonzerejét. Szeptember 12-én rögtön 11 órától várja az érdeklődőket egy beszélgetésre Nógrádi Gábor, olyan könyvek szerzője, mint a Gyermekrablás a Palánk utcában, a Hecseki és a kedves betörők vagy a Segítség, ember!
 

15 órától Lakner Bácsi Gyermekszínháza tart előadást Mi, szemüvegesek címmel: a darab középpontjában egy kislány áll, aki addig csúfolja pápaszemes osztálytársát, amíg rá nem jön, hogy neki magának is szemüveget kell hordania. Közben bemutatják a tavalyi meseantológiát, a gyerekek pedig jelmezes fotókat készíttethetnek magukról a szivárvány tövében, sőt a százholdas pagonyban mézet is vásárolhatnak.

 
Megelevenedik az európai meseirodalom színe-java
 

A Micimackó mellett az európai meseirodalom több remeke is megelevenedik, az ifjú érdeklődők látogatást tehetnek például Willy Wonka csokigyárában, esetleg Hamupipőke és a Herceg kíséretében sajátíthatják el az udvari etikett legfőbb szabályait. A fesztivál egész ideje alatt interaktív játszóház is várja a kicsiket, amely az Alice Csodaországban tematikájára épül.

 
A Tintaló Társulás több programmal szórakoztatja a gyerekeket: a Felhővadászat nevű ügyességi játék  mellett minicirkusszal kedveskedik az apróságoknak, melynek kicsiny porondján több mechanikus báb, fából faragott elefánt, bohóc és légtornász parádézik, egyszerre 15-20 gyerek számára.
 
A mesefesztiválra a belépő 500 forint, de természetesen a gyerekek és a pályázatokon indulók családtagjai ingyen vehetnek részt a programokon. Nem kell fizetnie annak a felnőttnek sem, aki visz magával egy jó állapotú játékot vagy könyvet, amit a szervezők családsegítő szolgálatnak, gyermekjóléti hivatalnak továbbítanak.
 
A III. Országos Mesefesztivál ideje és helye:
2009. szeptember 12., 10-17 óra
Pataky Művelődési Központ, Budapest X. ker., Szent László tér 7-14.