Mesék hazai tájakról

Egyéb

Saját hősök
 

A mindenkori kiíró természetesen bízik abban, hogy sokak vesznek részt egy-egy pályázaton, az azonban kifejezett örömet jelentett, hogy a határidő lejárta környékén a beérkező pályaművek már el sem fértek a postafiók-szekrényében. Volt aki sókerámiával illusztrálta meséjét, érkezett képregény, kézzel megírt tabló, fényképekkel alátámasztott kaland. A meséket értékelő zsűri öröme azonban igazán abból fakadt, hogy a mesékben saját hősök bukkantak fel, s nem egy-egy televíziósorozat szereplői köszöntek vissza. A siker titka talán az volt, hogy magukról és a jól ismert magyarországi tájakról lehetett írni, s fantázialényekkel benépesíteni hazánk tájait.

 
Kötött pályán, szabadon szárnyalva
 
Szóltak az írások álomról, kalandokról, barátságról, testvéri szeretetről. Hegyekről, tavakról, állatkertről, vidámparkról, az ország minden csücskét bebarangolták a pályázók. A zsűri pedig - mint azt mondani szokás - nehéz helyzetben volt, amikor a díjazottakat ki kellett választani.
 - Komoly és nehéz írói feladatot oldottak meg igazán szellemesen a gyerekek, hiszen kötött pályán - a meghatározott téma mentén - haladva természetesek és ötletesek tudtak lenni - foglalta össze röviden tapasztalatait a zsűri elnöke, Békés Pál író, aki az Egyszervolt.hu és a Családi Lap felkérésére vállalt fővédnökséget. A pályázatra érkezett alkotásokban a gyerekek a valós, magyarországi helyszíneken tett családi kirándulások hétköznapi világát könnyedén, mondhatni erőlködés nélkül tudták összekötni a mesés fantáziavilággal. Az is érdekes, hogy a két életkori kategória - a 10-15 évesek közötti és 10 év alattiak pályaművei között nem volt olyan nagy az eltérés, mint arra előzetesen számítani lehetett, a kicsik is igazán kerek és fantáziadús történeteket nyújtottak be.
 
Fő nyertes
 
Igazi nyertese természetesen csak egy lehet egy versenynek, amit ezúttal igazából a Családi Lap olvasói, és az Egyszervolt.hu látogatói nyertek el, méghozzá a meseíró és rajzoló gyerekektől. Ez pedig nem más, mint a megszületett mesék, és képek, hiszen a legizgalmasabb, legkerekebb írások, a legszebb alkotások szép az év során sorban megjelennek az újságban és a honlapon.
 
Helyezettek, díjazottak
10 év alatti korosztály:
 
1. díj: Titi Róbert, 1. osztályos, Berekböszörmény: Cseppecske a vízitündér
2. díj: Szilágyi Borbála, 8 éves, Hortobágy: A három elveszett kecskegida - történetek a Hortobágyról
3. díj: Uracs Kristóf, 2. osztályos, Karácsond: A barlang szelleme
 
10 év feletti korosztály
 
1. díj: Hanula Benedek 12 éves, - A bűvös útjelző
2. díj György Enikő 11 éves, Budapest: Összhang
3. díj Halmi Dóra 12 éves, Törökszentmiklós