Mesés várjáték Hollókőn

Egyéb

(MTI) A szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kelecsényi Péter elmondta, hogy a várjátékon számos középkort felelevenítő programban vehetnek részt a Nógrád megyei településre érkező családok, legfőképpen a gyerekek. 
    

A középkori hangulatba visszacsöppenő gyerekek megismerkedhetnek például a lovagok fegyverzetével, ruházatával, gasztronómiai ínyencségeket kóstolhatnak meg és bekapcsolódhatnak a viadalokba, várostromba is, hogy különböző harci eszközökkel vegyék be Hollókő várát ? tette hozzá.
    
Az ostromban egy sárkány is segíti a kis vitézeket. A várjátékok mellett kincskereső túrával, lovagi hétpróbával és kézműves foglalkozásokkal is várják a családokat.