A Mikulás nem lankad

Egyéb

Legnagyobb a legnagyobb mellett
 
-

A gazdasági válság miatt a sokkal több levél és kérés érkezik a Vöröskereszthez, és remélem, hogy a karácsonyi időszakban, mely hagyományosan a legsikeresebb adománygyűjtő időszak, a tavalyinál is több felajánlás érkezik a MikulásGyárba - mondta Habsburg György, a MikulásGyár fővédnöke, aki egyben Magyar Vöröskereszt elnöke. A MikulásGyár - mely idén már ötödik alkalommal nyitotta meg kapuit - tavaly közel tizenkilencezer doboz ajándékot gyűjtött, melyet a legnagyobb humanitárius szervezet, a Vöröskereszt segítségével juttatott el rászoruló családokhoz. Éppen ezért a kérés az, hogy ha lehet, inkább több ajándékot hozzanak, mint egy nagyot.

 
Postafordultával is
 
Az adományokat a budapesti Felvonulási téren álló látványos MikulásGyárban, valamint országszerte tizenkét nagy bevásárlóközpontban várják, újdonság azonban, hogy idén a Magyar Posta is szerepet vállal a MikulásGyár munkájában, így a kisebb településeken élőknek is lehetősége nyílik, hogy adományokkal segítsék a rászorulókat: csupán egy szót kell a dobozra írni: MIKULÁSGYÁR, s leadni azt bármelyik postán.  
 
Az év MikulásGyár-díja
 
A MikulásGyár természetesen megjutalmazza azokat a gyerekeket, akik felajánlják megunt játékaikat. A Felvonulási téren folyamatosan programok várják a gyerekeket, és családokat, s idén megalapították az év MikulásGyár-díját. Az az iskola, amely a legtöbb ajándékot viszi a MikulásGyárba elnyeri a múzeumlátogatással egybekötött bécsi kirándulást, a második dunai hajókiránduláson vehet részt, a harmadik pedig a Budapesti Nagycirkusz előadására kap belépőjegyet.
 
Mint korábban, idén is elsősorban játékokat, ruhát, könyvet várnak, azzal a fontos kéréssel: olyanok legyenek ezek, amilyeneket a mindenki a saját gyermekének is szívesen ajándékozna. A vöröskereszt ezzel együtt, a MikulásGyáron keresztül is várja a tartós élelmiszerekből, tisztítószerekből álló adományokat. A MikulásGyár december 22-ig várja a felajánlásokat.
 
December közepéig vonaton és hajón

mikulasgyar3.jpg
 

Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Mikulás nagyon szeret szánkózni, sőt repülőszánkózni, de hogy vonatozni mennyire szeret, arról még nem nyilatkozott. Diósgyőrben viszont már régóta vonatozik a Télapó, immáron a 7. alkalommal indítják útjára a Diósgyőri Mikulásvonatot. Sőt ez a rendezvény nemcsak egy napra korlátozódik, hanem december közepéig járható a Mikulásvonat. Ahogy a szervezők ígérik, ez az utazás nem egy hétköznapi vasutazás, hanem felejthetetlen élmény. Minden kocsiban jelmezbe öltözött középiskolás diákok várják a gyermekeket, akik az utazás alatt - játékos formában - felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra. Miskolc - Lillafüreden, a "Mesebirodalom" kapujánál maga a Mikulás várja a kicsiket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy interaktív mesejátékba vonják be őket a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban. A program időtartama utazással együtt kb. 2 óra.

Ám akinek kevés lenne a Mikulással való találkozás, az feltétlenül szálljon hajóra, mert a mesehajón idén Mikulásjárat is várja a gyerekeket. A hajó most már nemcsak Budapesten közlekedik, hanem Szegednél, Mohácsnál és Párkánynál is várja az érdeklődőket. A mostani programon, azon kívül, hogy a kirándulók megcsodálhatják a Duna-parti látványt, a Mikulással közösen élvezhetik a zenés produkciókat.