Mozivászonra kerülnek az új magyar rajzfilmek

Egyéb

Magyar nézőnek magyar rajzfilmet!
 
-

A program szervezői a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Studio Baestarts, azt pedig, hogy magyar animációs filmekről van szó, azért érdemes hangsúlyozni, mert sajnos kevés lehetőség van a bemutatásukra - mondja Fülöp József. A mostani bemutatósorozatban három válogatásban tűzzük műsorra a filmeket, javarészt az elmúlt öt év terméséből. Az első kettőben többségében olyan animációs filmek szerepelnek, melyek külföldi fesztiválokon, szakmai fórumokon arattak sikereket és nyertek díjakat, a harmadik sorozat a gyerekfilmeké.

 
A MOME és a Mese tv közös missziója
 
A megmutatkozó stúdiók egyrészt a régi klasszikus műhelyek utódstúdiói, illetve új, feltörekvő, de klasszikus formában szerveződő animációs műhelyek. Új színfolt azonban, hogy az informatika fejlődésével új játékosok is megjelenhetnek a piacon. A digitális animáció lehetőséget nyitott a műfaj számára, a filmek megjelenhetnek az interneten. Részben ennek is köszönhető, hogy immár a MOME is  szerepel produkciós műhelyként. Az animációs rendezők oktatásában átállt a produkcióorientált képzésre, és igyekszik menedzselni az elkészült alkotásokat. Ez egyik oldalról nemzetközi fesztiválokon elért eredményekben mutatkozik meg. Emellett felszinre hoz és életben tart olyan együttműködéseket, mint például a www. mese.tv-vel közösen létrehozott, kortárs gyerekverseket feldolgozó Versfilmek sorozat, melynek epizódjai szintén láthatók lesznek a mustrán.
A Mese tv, streaming tematikus gyerektelevízióként missziószerűen a maga mintegy négyszáz saját tartalmával már egy látható kulturális vállalkozásként, szinte közszolgálati elkötelezettséggel érték alapon felkutatja, menedzseli, gyártja és publikálja a jobbnál jobb rövidebb-hosszabb alkotásokat.
 
Gyerekműfaj is lehetne
 

Az animáció a gyerekek körében a legnépszerűbb, illetve úgy is fordítható, hogy a gyerekek körében az animációs film a legnépszerűbb. S bár a mustra programjában ez tükröződik is, a filmgyártás terén már kevésbé.

- Hogy a gyártás terén miért szorul háttérbe a gyerek animáció, az okok a financiális háttérben találhatók - mondja Fülöp József. - A gyerekeknek, családoknak készülő 20-50 részes sorozatok esetében olyan kapacitásra van szükség, melyet külföldön is több lábon álló forrásból finanszíroznak a stúdiók. Az állami láb még csak-csak megvan, de a televíziók nem vesznek részt ebben. A magyar animációk közül javarészt a 70-es 80-as években készült sorozatokat ismétlik a tévék, s inkább az olcsóbb, már "befutott" külföldi sorozatokat veszik meg, semmint belevágjanak a gyártásba.
- A mustrán bemutatjuk, hogy ennek ellenére most is készülnek gyerekeknek szóló rajzfilmek Magyarországon - mondja Fülöp József - s tekintve, hogy ilyenből sajnos kevés készült az elmúlt pár évben, szinte 100%-os, reprezentatív képet kaphatnak a nézők. A finanszírozás helyzetén pedig európai uniós koprodukciós partnerek bevonása segíthetne. Erre lesz jó lehetőség a Cartoon Forum, mely éppen az ilyen kapcsolatok létrejöttét hivatott segíteni. Ez a rendezvény idén Magyarországon, Sopronban lesz szeptemberben. - Az eseményre ezt a mustrát is elvisszük, és ott a nagyközönségnek szabadtéri vetítéseken láthatják - mondta Fülöp József.
 
A program
Rövidfilmek I.
Hossz: kb.: 80 perc
 
Rófusz Kinga: A Sellő és a Halász 10' (MA-RA Film, 2009)
Hermán Árpád: Büdöske, 2'30" (MOME, 2007)
Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője, 7' (MOKÉP - Pannónia, 2002)
Glaser Kati: FIN, 9'30" (MOME, 2008)
Csáki László: Darazsak, ludak, körtefa, 7'20" (2005)
M. Tóth Éva: Laika emlék, 4'25" (MA-RA Film, 2005)
Alexei Alexeev: Kjfg No. 5., 4' (SB, 2008)
Bánóczki Tibor:  Tejfogak, 11' 20"(NFTS - Inforg, 2007)
 
Sándor József: SPISS, 4' (SB, 2007)
Magyarósi Éva: Léna, 12 ' (SB, 2009)
Gacs Réka: Nothing Happened Today / Ma nem volt semmi, 4'40" (RCA, 2007)
Cakó Ferenc: ARC, 6' (C.A.K.Ó. Film, 2009)
Traub Viktória: Eső, 4'  (MOME, 2008)
M. Tóth Géza: Maestro, 4'46" (Kedd, 2006)
 
 
Rövidfilmek II.
Hossz: kb.: 70 perc
 
M. Tóth Géza: Ergo, 12' (2008)
Pálfi Szabolcs: Busz, 9' 32" (2003)
Cziráki Gergely: Immeasurable / Mérhetetlen 8', (NFTS - Inforg, 2008)
Bertóti Attila: Ariadné fonala, 9' (Inforg, 2009)
Magyarósi Éva : Hanne 7'44" (MOME, 2006)
Alexei Alexeev: HuHu, 2' (SB, 2008)
Richly Zsolt: Kőműves Kelemen, 6' (Kecskemétfim, 2009)
Orosz István: Útvesztők, 8' (Ma-RA, 2009)
Gacs Réka: Yarn.., good light essential 3' (RCA, 2006)
Ulrich Gábor: Lebegés, avagy tíz bagatell, 6' 30" (Kecskemétfilm, 2009)
Ducki Tomek:  Életvonal, 6' 40"(MOME, 2007)
 
TV sorozatok - gyerekfilmek:
Hossz: kb.: 70 perc
 
Magyar népmesék (Kecskemétfilm)
Koan sorozat (Kecskemétfilm)
Maszkabál (Cinemon)
Évszakok (Cinemon)
Mondókák - Gyermekdalok (SB)
Lorange (SB)
Log Jam (SB)
Versfilmek (Mese TV és MOME)
 
 
Vetítések rendje
 
I. hét (január 28. - február 3.)
 
Hétköznap
16:15: Rövidfilm I.
18:00: Rövidfilm II.
 
Hétvége
 
Január 30.:
16:15-től TV-sorozatok összeállítás
18:00: Rövidfilm I.
 
Január 31.:
16:15-től TV-sorozatok összeállítás
18:00: Rövidfilm II.
 
II. hét (február 4. - február 10.)
 
Hétköznap
14:00: Rövidfilm I. és Rövidfilm II. naponkénti váltásban
 
Hétvége
Február 6.:
16:15-től TV-sorozatok összeállítás
18:00: Rövidfilm I.
Február 7.:
16:15-től TV-sorozatok összeállítás

18:00: Rövidfilm II.