Ahhoz, hogy valóban megismerjük az igazságot, érdemes egy kicsit utánanézni a dolgoknak.
A déli harangszót már korábban elrendelte a kölni egyházmegyei zsinat, 1413-ban, de nem minden napra, hanem csak péntekre. Később III. Callixtus pápa 1456. június 29-én előírta a déli harangszót, ennek az volt a célja, hogy a muszlimokat naponta ötször imára hívó imám kiáltásához hasonlóan a keresztényeket is imára szólítsa. Már ekkor azért imádkoztak, hogy a magyarországi keresztes seregnek legyen ereje a győzelemhez a törökök elleni harcban. Később, rá egy hónapra, Nándorfehérvárnál Hunyadi seregei legyőzték a törököket, s ekkor a pápa a győzelem hírére módosította a korábban kiadott bulláját, melyben azt írta, hogy mivel Isten győzelemre segítette a keresztényeket, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái is legyenek.
Valójában mi történt 550 évvel ezelőtt?
Történelem órán biztos tanultátok már Hunyadi Jánosról, a törökökről, a csatákról. De miért olyan lényeges a nándorfehérvári csata? Mi történt ott? S ki volt Dugovics Titusz?
Az akkori történetnek sok fontos szereplője volt. Először II. Mohamed szultán, aki 1456 elején azzal a tervvel állt elő, hogy egész Magyarországot meghódítja. V. László magyar királynak tehát komoly gondjai akadtak, nyakán volt az ellenség, kevés a pénz, a várakat meg kell erősíteni, az országot meg kell védeni. Hunyadi János, erdélyi vajda, szörényi bán és a Temesköz ura hozzá is látott a déli végek megerősítéséhez, felkészítéséhez, a felszereltségüket korszerűsítette. Nándorfehérvárra 5000 zsoldost küldött, s kinevezte várkapitánynak Szilágyi Mihályt. A nándorfehérvári vár a Duna és a Száva összefolyásánál épült egy magaslaton, s meredek lejtései természetes védelmet adtak a védőknek.
Ám hiába készültek a magyarok kellőképpen fel a támadásokra, a török had mindenképp túlerőben volt. 70-100 ezer fős csapattal érkezett a szultán a vár alá, s nemcsak a létszám volt elképesztően nagy, de a katonák felkészültsége is.
A vár védelmezői ekkora hadsereggel szemben csak egy külső segítségre számíthattak, mégpedig a keresztes lovagokra, akik mintegy 18000-en indultak a csatába.
De mi történt július 20-án és 21-én és 22-én?
Először a török tüzérség támadta a várat, majd a janicsárok vették át a támadást. Hunyadi hadvezéri tehetségének köszönhetően több ízben sikerült a törököket kiverni, de a törökök támadása végeláthatatlan volt.
Dugovics Titusz kiváló katona volt, aki aki már a várnai csatában is kitüntette magát. Hosszasan viaskodott a zászlót kitűző törökkel, mikor pedig azt látta, hogy nem bír a hatalmas termetű janicsárral, ezért zászlóstul a mélybe rántotta. "Mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta." (Bonfini)
A harcok tovább folytak, a törökök egyre jobban bevonultak a várba, ahol nem találkoztak védőkkel, tovább menve, viszont a várfalakat ostromló janicsárok is szokatlanul heves ellenállással találták szembe magukat: a fellegvárba menekített magyar és szerb nők kénbe mártott rőzsét s más gyúlékony dolgokat hajigáltak a támadókra. A tűz és a fojtó füst visszavetette a támadókat - "Akik a sáncárokba akartak lemenni, rémülten vonulnak vissza, akik pedig a várnál fenn voltak, és a hidat iparkodtak a legnagyobb küzdelem árán elfoglalni, midőn látták, hogy mindenünnen tűztenger veszi őket körül, megrémülve abbahagyják a harcot, és iszonyú lármával igyekeznek a városból menekülni. Sokan elvesztvén józan eszüket ... leugrálnak a falakról az árokba, ahol összeégve pusztulnak el. Akik pedig visszariadtak ettől az ugrástól, azokat az első vár udvarán keresztesek öldösték le." (Tagliacozzo)
A szultán is visszavonta a seregét a lövegek oltalmába és pihenőt rendelt el a katonáinak, így készítvén elő az újabb támadást. A magyarok sem vették üldözőbe a visszavonuló törököket, inkább az újabb támadás elleni védekezés megszervezésére készülődtek.
De nem került sor újabb támadásra, a magyarok visszaverték a törököket, s azóta minden délben erre a győzelemre emlékezhetünk.
