Nemzetközi gyermek összművészeti verseny és fesztivál Veszprémben

Egyéb

(MTI) ? Közép-Európa legnagyobb gyermekművészeti seregszemléjére 6 és 20 év közötti gyermekek, fiatalok érkeznek Oroszországból, Ukrajnából, Lengyelországból, Moldovából, Horvátországból, és Magyarországot is több mint harminc gyermek képviseli ? közölte Burján Jenőné, a Szépország Rendezvényiroda vezetője.

 
Öt művészeti ágban ? tánc, színházi előadás, ének, zene és képzőművészet ? mutatják be tudásukat a résztvevők. A fesztivál ideje alatt összesen több mint kétszáz produkciót láthat a közönség ? mondta az igazgató, megjegyezve, hogy az előadások ingyenesek. Az együttesek és szólisták produkcióit hazai és külföldi szakemberekből, művészekből álló zsűri értékeli; a zsűri elnöke Ötvös Károly, a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola igazgatója.
 
A díjkiosztó gálaműsort október 9-én 16 órától tartják a veszprémi Városi Művelődési Központban, másnap pedig Budapesten, a Stefánia Palotában gálaesten adnak műsort a fesztivál győztesei, helyezettjei.
 
Az igazgató elmondta, hogy a fesztivál közelmúltban elhunyt megálmodója és igazgatója, Domokos József emlékére megalapították a Domokos József emlékdíjat, amelyet az ő szellemiségét ? szervezésben, részvételben, hangulatban ? követő résztvevő kap.
 
A nemzetközi összművészeti versenyt 1999-óta évente megrendezik, a szervezők szerint a fesztiválon az elmúlt 12 évben 23 nemzet több mint 12 ezer tagja vett részt.