Nyuszi ül a fűben

Egyéb

Rackajuh-szépségverseny

 
A húsvéti szokásokat, eredeti tojásfestéseket megismerni talán a szentendrei Skanzenben  a legizgalmasabb. Az autentikus környezetben már évek óta kimagasló esemény a húsvéti hagyományok bemutatása. Idén sincs ez másképp: hagyományőrző együttesek elevenítik fel az ünnepkör szokásait, népművészek mutatják be a tojás díszítésének gazdag tradícióját. A készülődés mellett jut idő szórakozásra is, lesz tojáskapkodás, tojásgurítás és tojásütés is. Aki viszont nem akar lemaradni az idei húsvét legizgalmasabb szépségversenyéről, az feltétlenül menjen el hétfőn Szentendrére, ahol idén megrendezik a rackajuh-szépségversenyt. A budakeszi Vadasparkban húsvéti kalandtúra várja a gyerekeket. A út során, mely a hatalmas parkon át vezet, megismerhetjük a húsvéti hagyományokat, kvízjátékban vehetünk részt, de lesz ügyességi verseny is. Természetesen a vadasparkban állatokat is simogathatunk, az ünnephez kötve bárányokat, csibéket, nyuszikat.
 
 
Tojáspatkolás és berzselés
 

Rengeteg hagyományőrző program várja országszerte az érdeklődőket. Ezek közül csak egy párat emeltünk ki, ahol biztos, hogy elsajátíthatjuk a tojásfestés tudományát, illetve megismerkedhetünk a húsvéti hagyományokkal.

Zengővárkonyban, a Mecsek lábánál található a Tojásmúzeum. A múzeum munkatársai már évek óta gyűjtik a különleges díszítésű tojásokat, s ilyenkor húsvétkor igyekeznek mindenkit megtanítani, hogyan kell tojást patkolni, írókázni vagy berzselni. Szintén Zengővárkonyban található egy másik érdekes kiállítás a Szalma-Kincs-Tár, ahol bemutatják a szalmából készíthető tárgyak sokféleségét, használati és dísztárgyakat, népi és művészi megformálásokat.  
 
Aki a budapesti Mezőgazdasági Múzeumba látogat el, nemcsak kis tojásokat vihet haza, hanem igazi óriás festett tojások között kalandozhat.
 
A csaknem 100 négyzetméteres területen valódi díszített óriástojások között ismerhetik meg a gyerekek a húsvéti hagyományokat. Itt végre fény derül arra, hogy miért a nyuszi hozza a tojást, mit jelent a barkaág, s mi köze van az egészhez a báránynak. Aki végigjárja az interaktív kiállítást, a végén még ajándékot is kaphat.
 
Ópusztaszeren, az ország közepén is hagyományos húsvéti program várja a látogatókat. Lesz itt kemencében sült kalács, tojáskeresés, mézeskalács díszítés és természetesen tojásfestés. De a helyszín szelleméhez híven nem maradhat el a lovasbemutató sem, amelyet idén honfoglalási haditorna is színesít.
 
Húsvéti gyereknap- ez a címe a budapesti Millenáris Parkban - március 22-én - megrendezendő programnak.  Az egész napos program keretében játszhatunk Paprika Jancsi csúzlizdájában, meghallgathatjuk a Kolompos zenekar koncertjét, este pedig az Ördögszekér színház előadása zárja a napot. A színházi előadások és koncertek mellett lesz természetesen kézműves program is, ennek keretében nyuszit varrhatnak, illetve csodatojást festhetnek a gyerekek.
 
Locsolkodási Guiness-rekord
 
A húsvét nem múlhat el locsolkodás és locsolóvers nélkül. Igazi locsolóvers nélkül senki sem mehet el a lányos házba, de vajon melyik vers lesz idén a nyerő? Az egyszervolt.hu oldalán locsolóvers-olimpia   indult, a látogatók megszavazhatják 2008 legszebb locsolóversét. Most már csak kölni kell a zsebbe, s irány a locsolkodás. A különleges népszokást sokan nem ismerik, most viszont Siófokon gondoskodnak arról, hogy az egész világ megtudja, milyen is Magyarországon a locsolkodás.  A feladat egyszerű, minél többen, egy időben, egy helyen locsolkodjanak. Az eszközök adottak, sőt, aki locsolkodni jön, még ajándékparfümöt is kap. A Guinness-rekord érdekében a Fradi kézilabdás lányai várják a szebbnél szebb locsolóverseket, amelyeket a BFC Siófok focistái mondanak el. Ám ahhoz, hogy a rekordkísérlet sikerüljön, várnak minden érdeklődőt Siófokra!