Az olvasás élménye minden gyereknek jár

Egyéb

Csupa olyan kérdés, amelyre nehéz megtalálni a megfelelő választ, vagy inkább a megfelelő könyvet? Hiába is keresgélnénk a könyvespolcokon, olyan könyvet nehezen találni, amely izgalmas, kevés szöveget tartalmaz, s mégis a gyerek szívesen elolvasná. Ha azt gondolnánk, hogy az ezerszer elolvasott esti meséket adjuk a kezükbe, akkor nagyot tévedünk. Sokszor a gyerek azért olvassa el folyamatosan a szöveget, mert már ezerszer hallotta, s kívülről tudja a szöveget. Rövid, kedves történetű regényeket pedig alig-alig találunk a könyvesboltokban.

Az Aranyfa Kiadó új sorozattal jelent meg a piacon, könyveivel a gyerekek olvasás fejlődését segítik. De vajon milyenek is ezek a könyvek?

?A sorozat Angliában már hatalmas sikert aratott- meséli Alkér Orsolya a kiadó vezetője. Ott ezeket a könyveket használják az olvasás tanítására az iskolában. S valóban hatalmas sikereket érnek el. A gyerekek szeretnek és tudnak olvasni, jó a szövegértésük, és még sorolhatnám, hogy még mennyi élményt kapnak a helyes olvasás tudástól."

A könyvek tehát megérkeztek Magyarországra is. Egy sorozatról van szó, amelynek az első köteteiben még nincs is szöveg, csak képek, majd fokozatosan bővül a szöveg és a könyv mérete is.

?Igen, nagyon fontos, hogy az olvasás első lépését soha ne hagyjuk ki. Azaz a képolvasást. A gyerekeknek először ezt kell nagyon megtanulniuk. Mennyi minden mondható el egy-egy képről. Sajnos itthon nem igazán figyelnek erre a módszerre, s otthon egyáltalán nem kerülnek elő a képmesélős könyvek. Pedig ez az olvasás első lépcsője."

A további könyvekben egy sorozattal, egy család életével ismerkedhetnek meg a gyerekek. Papa, mama, gyerekek és nagyon sok kaland, érdekes mesék.

?A köteteket nagyon tudatosan építette fel a szerző. Csupa olyan történeteket találnak benne a gyerekek, amelyek őket érdeklik. Egyrészt a korosztályának megfelelő problémákat dolgozza fel, pl. testvérféltékenység, kutyavásárlás, vagy olyan kalandok kerülnek elő, amelyeket csak az álmukban élhetnek meg. Egy varázskulcs segítségével jutnak el titokzatos helyekre, ahol fantasztikus izgalmas dolgok történnek velük. A rövid szöveg, a beszédes rajzok mind-mind arra ösztönzik a gyerekeket, hogy olvassanak. S bizony sikeresen olvasnak, mert megértik a szöveget, s szeretnének újabb és újabb meséket elolvasni, hiszen sikerélményük volt."

A köteteket szintenként ajánlja a kiadó, a kezdő olvasóknak, s a már haladóknak. Eddig 36 kötet jelent meg, egyes részek önállóan is megállják a helyüket, de sorozatként is lehet kezelni a könyveket. A könyvek írója, Roderick Hunt, angol pedagógus már több évtizede kidolgozta ezt a módszert, azt hiszem sikerrel. Az író tudatosan a gyerekek világába repíti az olvasót, hogy valóban élmény legyen a gyerekek számára az olvasás, hogy ne csak szülői ösztönzésre olvassanak a gyerekek. A könyveket Alex Brychta cseh illusztrátor illusztrálta, rajzai egyszerűek, kedvesek, pontosan annyit árulnak el, amennyit a szövegben is megtalálnak a kis olvasók.