Olvasók tervezhetik a Dunakanyar honlapjának tartalmát

Egyéb

Dunakanyar az interneten

 
A szeptemberben induló dunakanyaraktiv.hu szerkesztői olyan honlapot kívánnak létrehozni, ahol a közönség igényei szerint mutatják be a Dunakanyar természeti és kulturális értékeit, rendezvényeit és közel 75 települését. Az aktív turizmus szerelmeseinek a Dunakanyarban működő szolgáltatók, helyszínek, programok naprakész összehangolásával segítené a kirándulások, túrák megszervezését ? másrészt ötleteket gyűjteni a dunakanyarbeli programokhoz. Mindezt a gyermekes családok igényeinek figyelembevételével: gyerekbarát szállások, túraútvonalak, éttermek és egyéb szolgáltatások is szerepelnek majd honlapunkon.
 

Kiemelt turisztikai úti cél

 
A Balatoni és Budapesti Régió után a Közép-Dunavidéki Régió (benne a Dunakanyar) a legnépszerűbb belföldi turista célpont: csak Visegrádra évente közel 900 ezren látogatnak el, Esztergomban egymillió feletti a turisták száma. Számtalan megvalósult és tervezett idegenforgalmi fejlesztés mutatja, hogy felébredt Csipkerózsika-álmából ez a régió is. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen egy átfogó internetes megjelenés, melyre most a dunakanyaraktiv.hu szerkesztői vállalkoznak.
 
Válaszokra várva
 
Bár igen sok információ megtalálható az interneten a régióról, eddig még nem született olyan átfogó oldal, mely az összes településre, azok kiemelkedő helyszíneire, a régió kulturális, természeti központjaira is kiterjedő információval rendelkezne. Ám a szerkesztők célja, hogy mindezt a tényleges igényeknek megfelelően tehessék, ezért egy előzetes felmérésben kérik a közönség észrevételeit. ?A Dunakanyaraktív elindításához szeretnénk megismerni utazási szokásait, igényeit, tapasztalatait, valamint tervezési, tájékozódási szokásait? ? olvasható a honlapon. A kérdőív kitöltése nem több tíz percnél, s még nyeremény túrahátizsákkal is kecsegtet.
 
A honlap teljes tartalma ősztől lesz elérhető, hiszen a kérdőívek kielemzése után lehet olyan honlap tartalmat összeállítani, mely figyelembe veszi az olvasók, azaz a régióban élők, illetve ide ellátogatók igényeit is.