Önkéntes webcsőszöket toboroz az EU

Egyéb


internetkid2.jpg
http://Digital-Lifestyles.info/copy_images/

Európai szoftverprogram a káros tartalmak ellen

Az Európai Bizottság Safer Internet programjának az a célja, hogy minél biztonságosabbá tegye a világhálót a kiskorúak számára. Aki részt vesz a programban, vállalja, hogy kipróbálja és néhány héten keresztül tanulmányozza az otthonokban vagy iskolákban telepíthető és káros tartalmat kiszűrő eszközök hasznosságát. Az EU-program szervezői csak annyit kérnek, hogy aki segíteni akarja ezt a nemes célt, telepítse fel az EU által rendelkezésére bocsátott szoftverterméket, és használja néhány héten keresztül. Az aktív segítség nem állhat meg ezen a ponton: arra is szükség van, hogy a teszt során felgyűlt tapasztalatot a használó ossza meg a gyártókkal, s a szoftver használata után válaszolja meg a termékkel kapcsolatos tapasztalataira vonatkozó néhány kérdést. Ezt az eljárást három különböző termékkel kell elvégezni. A tesztelés befejezése után pedig minden a programban résztvevő önkéntes ingyenesen használhat egy kiválasztott terméket legalább egy éven keresztül. A program olyan szülőket keres, akik ki akarják próbálni a szoftvert otthonukban, továbbá olyan nyilvános helyeket, például iskolákat és közkönyvtárakat, ahol a szoftver számítógépen vagy kiszolgálón kipróbálható.

Beállhat az is, aki nem szakember

Az sem gond, ha a résztvevők nem számítógép-szakemberek: az eszközöket a feltételezések szerint egész Európában szülők és iskolai tanárok fogják a számítógépekre telepíteni. A program jelenleg Svédországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban és Magyarországon vesz fel jelentkezőket. A részt venni szándékozók feliratkozhatnak vagy további tájékoztatást kaphatnak a http://www.sip-bench.eu webcímen, ahol magyarul is elolvashatóak a tudnivalók Az önkéntes és elkötelezett segítők a sipbench@deloitte.be e-mail címen tarthatják a kapcsolatot a program központjával. Az agytröszt azonnal meg tudja válaszolni a kérdéseket angolul, franciául és hollandul, és némi késedelemmel lengyel és spanyol nyelven is.

Online veszélyek és védelem

  http://meshnetworksllc.com/

Egy év alatt egyharmaddal bővült az internetező gyerekek és fiatalkorúak köre Európában, így számuk ma több mint 13 millióra tehető - ez áll a Nielsen/NetRatings piackutató cég elemzésében. A jelenlegi trend szerint egyre több család tekinthető rendszeres internethasználónak. - Ez összefüggésbe hozható az átalánydíjért korlátlan hozzáférést kínál szélessávú elérések gyors terjedésével: a percdíjak eltűnésével a szülők sokkal inkább engedékenyek gyermekükkel szemben, amikor az leülne a számítógéphez és internetezne. A felmérésből kiderül: a legtöbb (4,5 millió) 18 év alatti a brit szigeteken tekinthető rendszeres netezőnek, ezt követi Németország (3 millió) és Franciaország 1,5 millióval. A vállalat szerint legdinamikusabban a 12 év alatti korosztályban nő az internetezők száma. Az internet ma már alapvető tanulási, oktatási eszköz, s szerepét kiemeli, hogy a gyerekek érdekesnek, vonzónak találják használatát. - Ennek ellenére a szülőknek figyelemmel kell kísérniük gyermekük online életét, netezési szokásait - véli egy brit gyermekvédelmi szervezet (National Society for the Prevention of Cruelty to Children). Ez különösen a chatszobák esetében lényeges. A szakember véleményével összecseng a Microsoft döntése, mely szerint jelentős korlátozásokat vezet be chatszolgáltatásánál. A vállalat szerint a döntés meghozatalában a gyerekek védelme játszotta a döntő szerepet: ily módon is megpróbálják távol tartani a fiatalokat a pornográf anyagoktól, illetve a névtelenségbe burkolózó felhasználóktól érkező szexuális zaklatástól vagy személyes találkozóra való invitálásoktól. A fiatal- és gyermekkorú netezők többsége (66 százalékuk) úgy nyilatkozott, nem szándékosan kutakodott a szexuális tartalmak iránt, véletlenül akadt rájuk böngészés közben - olvasható egy brit tanulmányban. Ebből kiderül az is, a 13-17 éves korcsoport tagjai futottak bele a legtöbb alkalommal véletlenül pornóba. Ugyanakkor a fiatalabb, 10-11 éves korosztály tagjainak 16-17 százaléka számolt be hasonlókról. Online szexoldalakat saját akaratából a 16 és 17 éves fiúk egyharmada keresett fel egy év alatt, a lányok közül csak 8 százalék cselekedett hasonlóképp. Összességében az internetes pornóval a 2005-ben a gyerekek 34 százaléka találkozott, míg öt évvel korábban ez az arány még 25 százalék volt.

Korszerűsíteni kell a szűrőprogramokat

A pornográf tartalmakba a neten könnyű belebotlani, kártékony lehet: hatására ugyanis a gyerekek túl korán lehetnek szexuálisan aktívvá, vagy pedofilok áldozataivá válhatnak ? mondta egy másik kutatás kapcsán az University of Chicago egyik pszichiátere. A legnagyobb eséllyel a fájlcserélő programokat használó gyerekek találkozhatnak szexuális tartalmakkal. Ugyanakkor a szokványos internethasználat - azaz chatelés, online játékok használata közben - is 18 éven felülieknek szánt tartalmakba botolhatnak a gyerekek. Különböző szűrőszoftverekkel - ilyet például az új Windows Vista is tartalmaz - ugyan blokkolni lehet a pornót tartalmazó webhelyeket, ám a kutatók szerint ezek a szoftverek sem működnek száz százalékos hatékonysággal.